A turizmus és vendéglátás leállásával túlkínálat alakult ki, így Magyarországon már alacsonyabb a csirkehús ára, mint amennyibe az előállítás kerül. Az árzuhanás miatt a korábbi 260-270 forinttal szemben, mára 230 forintra csökkent a kilónkénti felvásárlási ár, mert mindenki szabadulni igyekszik a készletektől. A helyzetet ráadásul a madárinfluenza is súlyosbítja. A jelentős áresést az ágazati szakmai szervezetek a hazai terméktanács egyetértésével a harmadik országokból érkező import átmeneti korlátozásával kezelnék.

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója a Világgazdaságnak mondta el, hogy az európai uniós tagállamokban egyenként 20-40 százalékos kiesést okoz a baromfihúspiacon a HoReCa-szektor (szállodák, éttermek, kávéházak) teljes leállása. Ez azt jelenti, hogy mindenhol túltermelés van, ami áresést okozott a csirkehús esetében is. A magyar csirke ára is lecsökkent. Eközben pedig folyamatosan érkeznek a harmadik országokból az EU-ba az évi 850 ezer tonna import tételei. Pedig az elsősorban Brazíliából, Thaiföldről és Ukrajnából küldött szállítmányok túlnyomó részét is a HoReCa ágazat vásárolta meg. Az importőrök annak érdekében, hogy ne veszítsék el a szállítási jogaikat, továbbra is szállítanak, valamint tárolják az árut, amíg a gasztroszektor újra nem indul.

A magyar csirke felvásárlási ára az önköltség szint alá csökkent, ezen segítene az importkorlátozás - képünk illusztráció

A harmadik országokból továbbra is érkezik csirkehús

Az Európai Bizottságnak helyzetjelentést, javaslatcsomagot készítő nemzetközi szakmai szervezetek - az Európai Baromfi-feldolgozók és -kereskedők Szövetsége (AVEC) és az Európai Élőbaromfi-termelők és Tojáskeltetők Egyesülete (ELPHA) - is felhívták a figyelmet arra, hogy ezekre a szállításokra nincs igény a piacon. Jelentős túlkínálat alakult ki Európában, Magyarországon például az élő csirke kilogrammonkénti felvásárlási ára 230 forint körül van - míg a járványhelyzet előtt 260-270 forint körül volt. Az átlagos önköltség viszont 240-245 forint. Sok helyen beteltek a hűtőkapacitások, és egyes kisebb vágóhidak már át sem veszik az élő csirkét. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy ismét megjelent a madárinfluenza, ami miatt már közel 2 millió állatot kellett leölni. Ez pedig beláthatatlan következményekkel járhat - mondta az elnök-igazgató.

Az AVEC és az ELPHA azt javasolja, hogy az EU átmenetileg függessze fel a harmadik országokból érkező beszerzést. Ezzel a BTT is egyetért. A behozatal leállításának azonnali eredménye lenne, költségvetési kihatása pedig nincs - mondta Csorbai Attila. A nemzetközi szervezetek szerint az nem elfogadható, ha az uniós termelőknek úgy kellene csökkenteniük termelésüket, hogy közben a baromfihús a harmadik országokból továbbra is érkezik. A helyzet miatt sok termelő mehet csődbe, ami a termelés visszaesését, később egy keresleti piac kialakulását eredményezheti, ami aztán brutális áremelkedéssel járhat - fejtette ki.

Az uniós baromfiimport soron kívüli felülvizsgálatát kezdeményezi Magyarország

A harmadik országokból érkező baromfiimport soron kívüli felülvizsgálatát kezdeményezte Magyarország a brüsszeli Európai Bizottságnál. Nagy István ez ügyben levélben fordult Phil Hogan-hez, a bizottság kereskedelmi biztosához. Az Agrárminisztérium közleménye szerint Magyarország a többi EU tagállamhoz hasonlóan a globális egészségügyi és gazdasági válságra adandó válaszokkal küzd. A járvány fékezése érdekében megtett intézkedésekkel ideiglenesen korlátozott turizmus, vendéglátás, étkeztetés szektor a mezőgazdasági értékesítés gyors átszervezését igényelte az ágazattól a szolgáltató szektorból a fogyasztókat kiszolgáló kiskereskedelem irányába.

A harmadik országokból származó import mennyiségének ideiglenes kiigazítása a belső piac egyensúlyának elérését és a belső termelés számára az egyenlő versenyhelyzet megteremtését segítheti elő – szögezte le a miniszter. Az ilyen ideiglenes intézkedések azonnali enyhítést eredményezhetnek a baromfipiacon, hozzájárulva a belső termelés rugalmasságának növeléséhez, illetve biztosítva a hazai és az európai fogyasztók számára a biztonságos termékeket - írta az AM.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás