Az európai agráriumra telepedett szélsőséges környezetvédelmi ideológia teljesen megakadályozza a versenyképességet és azt, hogy az uniós mezőgazdaságnak jövője legyen – jelentette ki a magyar agrárminiszter Belgium fővárosában, Brüsszelben. Nagy István az EU-tagországok agrárminisztereinek tanácsülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva arról beszélt, hogy a zöld ideológiával terhelt uniós agrárpolitika nem csak a gazdálkodókra nézve veszélyes, hanem a fogyasztókra is.

A veszélyt az jelenti, hogy korlátlan mennyiségben, vám nélkül kerül be Ukrajnából az ellenőrizetlen körülmények között termelt mezőgazdasági termék az Európai Unió piacaira - írta az Agrárminisztérium.

Nagy István (balra) az EU-tagországok agrárminisztereinek tanácsülését követően arról beszélt, hogy a zöld ideológiával terhelt uniós agrárpolitika nem csak a gazdálkodókra nézve veszélyes, hanem a fogyasztókra is

Egyszerűbb adminisztráció és gazdálkodási gyakorlat

A miniszter ugyanakkor nagy eredménynek nevezte a Közös Agrárpolitika (KAP) egyszerűsítésére, a gazdálkodók adminisztratív terheinek enyhítésére és a termelési körülmények javítására vonatkozó módosító javaslatok keddi elfogadását.

A politikus a részleteket ismertetve egyebek között kiemelte: az elfogadott javaslatok szerint a KAP szabályainak való nem megfelelés esetén a 10 hektárnál kisebb termőterülettel rendelkező gazdák mentesülnek minden ellenőrzés és szankció alól. Nem lesz kötelező a parlagoltatás, vagy területpihentetés. Azok a gazdálkodók, akik már betervezték a parlagoltatást, kárpótolva lesznek. A vetésforgó helyett elegendő lesz a terménydiverzifikációt alkalmazni. Az intézkedések a Közös Agrárpolitika ciklusának végéig, azaz 2027-ig lesznek érvényben. Ez kiszámíthatóságot és jövőképet tud biztosítani az európai gazdák számára - mondta a miniszter.

Nagy István hangsúlyozta: a magyar kormány mindent megtett azért, hogy olyan javaslatok valósuljanak meg, amelyek egyszerűsítik és megvalósíthatóvá teszik az európai agrárgazdálkodást. Magyarország több mint 45 módosító javaslattal élt, hogy a termelési körülmények egyszerűbbek legyenek. Az elfogadott javaslatok teljes mértékben összhangban vannak a magyar állásponttal - közölte.

Az ukrán gabona gondot okoz a politikus szerint

A miniszter ugyanakkor elmondta: a problémát továbbra is az Ukrajnából Európába beáramló nagy mennyiségű olcsó gabonatermékek importja okozza, amivel az európai gazdák nem tudnak versenyezni. Az ukrán mezőgazdasági termékek kiszorították az európai gazdák termékeit - hívta fel a figyelmet.

Közölte: ukrán tájékoztatás szerint a fekete-tengeri kikötők ismét szabaddá váltak, és már több mint 17 millió tonna gabona el is hagyta Ukrajna területét. Amennyiben szabad a tengeri útvonal, megvédve az európai uniós piacokat az EU úgy vethet ki korlátozást az ukrán mezőgazdasági termékekre, hogy azokkal nem árt Ukrajnának. Sőt, segíti, hogy a termékek visszatérjenek a hagyományos piacaikra, Közel-Keletre, Ázsiába és Afrikába - fogalmazott.

"Magyarország mindaddig el fogja utasítani a rendelet módosítását, amíg a gabona és az olajos növények nem kerülnek a hatálya alá" - fogalmazott az agrárminiszter.

Amennyiben ezen termékek kereskedelmének kérdése nem rendeződik, Magyarország kormánya nemzeti hatáskörben továbbra is fenntartja vonatkozó határozatát, és nem engedi be az ország területére az ukrán mezőgazdasági terméket - mondta Nagy István.

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás