Azt már tudni lehet, hogy a globális felmelegedéssel járó klímaváltozás a növényvilágon keresztül az állatvilágra is nagy hatással van. Könnyen előfordulhat, hogy néhány évtizeden belül a növényzet megváltozásával az állatvilág is más lesz. Hiszen a vadállatok követik a tápláléknövényeiket, tehát ha azok már nem találhatók meg, akkor bizony odébb fognak állni. Ilyen lehet a vaddisznó is. A témát a Vadalarm írta meg, ezt az anyagot szemléztük. A vaddisznó eredetileg hatalmas területen élt. Szinte egész Eurázsiában, az afrikai területeken és még északon is. Ez főként azzal magyarázható, hogy sok mindent megesznek, és nincsenek nagyon különleges igényeik az élőhelyükkel kapcsolatban. Gyakorlatilag bárhol megélnek. Csak a nagyon nyílt terepet nem kedvelik, ahol nincs búvóhely, valamint a hegyek magasabban fekvő részeit igyekeznek elkerülni. Nagyon szapora állatok, ezért annak ellenére, hogy Európa-szerte intenzíven vadásszák őket, nagyon nagy számban vannak jelen. Előszeretettel dézsmálják is a művelt területeket, rengeteg kárt tesznek a terményben.
A vaddisznó mindent megeszik, és majdnem mindenhol szívesen teszi ezt
Táplálkozását tekintve nem sokkal igényesebb, mint az élőhelyére. A vaddisznó mindenevő, nem válogat a táplálékból. Ott érzi jól magát, ahol sok az élelem. Makk, földre hullott gyümölcsök, talajban élő állatok, férgek, kisebb rágcsálók, de akár dögök is szerepelhetnek az étlapjukon. Kondákba szerveződött családokban élnek. Ha pedig olyan helyet találnak, ahol bőven van táplálék, akár több konda is jól megvan egymás mellett. Nem verekszenek, nem akarják kitúrni egymást.
Hat-e a felmelegedés a vaddisznó elterjedésére?
A fentiek miatt a vaddisznó lehet az az állat, akit egy ideig még nem biztos, hogy zavar a klímaváltozás. Igen változatos klímájú helyeken él, melegebb és hűvösebb éghajlaton egyaránt előfordul. A tápláléka pedig annyira sokféle lehet, hogy gyakorlatilag bárhol talál magának ennivalót. Ezért nincs rákényszerülve, hogy arrébb vándoroljon, mert változik a növényzet. Ez pedig azt jelenti, hogy a vaddisznók okozta károkkal még jó darabig számolnunk kell - írja a Vadalarm.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás