Nem okoz stresszt az állatoknak a zárt tartástechnológia, sőt, leginkább így biztosíthatók számukra az ideális feltételek. A „European Livestock Voice (#Meatthefacts)” néven indított kampányban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a zárt tartástechnológia előnyeit és hátrányait vette sorra. A zárt tartást gyakran éri az a vád, hogy az állatokat zsúfoltan nevelik, ami stresszt okoz számukra. Ugyanakkor az állatok egyedszámát, férőhelyigényét az Európai Unióban rendkívül szigorúan szabályozzák, figyelembe véve az állatok valós szükségleteit.

Számos támadást kap a zárt tartástechnológia az állatvédő szervezetektől. A csirkék jóllétéért aggódók azzal érvelnek, hogy az általuk „természetközelibbnek” ítélt tartási rendszerekben az állatok jobban érzik magukat, boldogabbak, mint az istállóban. Azonban a csirkék példáján keresztül bemutatva nyilvánvalóvá válik, hogy a zárt tartástechnológia sokkal inkább biztosítja az állatok számára az ideális feltételeket - írta a NAK. A közlemény szerint így teremthető meg számukra például a megfelelő hőmérséklet és páratartalom, valamint így lehet a leginkább megóvni a szárnyasokat a természetes ellenségeiktől (ragadozóktól), és a különböző betegségeket okozó kórokozóktól is. Az ilyen tartási rendszerekben alkalmazott automata gépek pedig lehetővé teszik, hogy a csirkéknek mindig rendelkezésre álljon a szükséges mennyiségű és minőségű takarmány, valamint ivóvíz.

Sok veszélytől védi meg a szárnyasokat a zárt tartástechnológia - képünk illusztráció

Szigorú EU-s szabályok biztosítják a tartástechnológiát

Az Európai Unióban rendkívül szigorúan szabályozzák az állatok egyedszámát, férőhelyigényét, figyelembe véve az állatok valós szükségleteit. Az állatok jóléte így maximálisan biztosított, ami egyébként a gazdálkodóknak is jól felfogott érdeke, hiszen enélkül nem lehet hatékony és gazdaságos a termelés. Bizonyos állatfajok tehát az istállóban nevelve boldogok igazán. A NAK cikke szerint hibás az a meggyőződés, hogy az állatoknak is ugyanolyan környezeti feltételekre van szükségük, mint az embereknek, hiszen lényegesen eltérő anatómiai és élettani sajátosságokkal rendelkeznek.

Árak, élelmiszerbiztonság

Több kutatás is arra jutott, hogy a zárt tartástechnológia a környezetvédelem, az élelmiszerbiztonság és a legtöbb esetben a termékminőség szempontjából is kedvezőbb, mint az alternatív tartási módok. A közlemény szerint azt is fontos szem előtt tartani, hogy bizonyos állati termékeket zárt tartási rendszerben lehet a legolcsóbban előállítani. Így, ha egyes állatvédők sokszor minden valóságalapot nélkülöző javaslata elérné a célját, és korlátoznák az állatok zárt tartását, az drasztikus élelmiszerdrágulást, és beláthatatlan szociális, gazdasági és környezetvédelmi következményeket eredményezne.

Meghatározó európai szakmai és érdekvédelmi szervezetek #Meatthefacts címmel indítottak kampányt az állattenyésztést és az állati termék előállítást övező tévhitek eloszlatása érdekében. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara csatlakozott a kezdeményezéshez. A zárt tartástechnológiát övező tévhitekről Dr. Csorbai Attilával, a NAK Agrár- és élelmiszer-kereskedelmi osztályának elnökével, a Baromfi Terméktanács elnök-igazgatójával készült egy rövid videó:

https://www.youtube.com/watch?v=PUcGDYJ_ggA&feature=youtu.be

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás