Mezőgazdasági és vízügyi szakemberek részvételével az adatalapú aszály- és belvízkezelésről rendeztek konferenciát Nádudvaron, a KITE Zrt. központjában. A megfigyelőállomások naponta mérik a csapadékmennyiséget, a hőmérsékletet, a légnedvességet, a páratartalmat, a talajnedvességet, illetve a talajhőmérsékletet. Somlyódy Balázs, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főigazgatója elmondta, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján az aszálykár évente meghaladja a belvízkárok dupláját. Példaként említette, hogy 2015-ben nagyjából 400 milliárd forint kár keletkezett a mezőgazdaságban vízhiány miatt - írta a Magyar Távirati Iroda. Ezért olyan megelőző, operatív módszert – aszály-monitoring rendszert – dolgoztak ki, amelynek köszönhetően a jövőben  vizet tudnak a területre juttatni mielőtt a növény megérezné a szárazság okozta stresszhatást – részletezte a főigazgató.
Megfigyelőrendszer segít az aszály és a belvíz elleni védekezésben
Somlyódy Balázs az operatív megelőzés rendszer első feladatának az országos monitoring hálózat kiépítését nevezte. Az országban jelenleg 22 monitoring állomás működik, számukat május közepéig megkétszerezik, az év végére pedig már 80 állomás üzemel majd. A végső cél pedig 140-150 állomás kialakítása.
Az év elején kijelölték a vízhiányvédelmi körzeteket, amelyekre az aszályindex területi átlagai alapján lesznek elrendelhetők a vízhiány mértékének megfelelő védelmi fokozatok, illetve a fokozatokhoz rendelt vízgazdálkodási intézkedések és beavatkozások. A hálózat a talajnedvesség mérésével alkalmas lesz a talajtelítettség jellemzésére is, ami belvíz idején nyújthat értékes információkat.
Együttműködési megállapodást írtak alá a magyar vízhiány-monitoring és -előrejelzés pontosságának javítására
A nádudvari konferencián a KITE és az OVF vezetői együttműködési megállapodást írtak alá a magyar vízhiány-monitoring és -előrejelzés pontosságának javítása érdekében. Somlyódy Balázs az együttműködés céljának nevezte, hogy az állami megfigyelő és érzékelő rendszeren túl a KITE közreműködésével egy gazdálkodási rendszer is kiépüljön. Ezzel pedig minden adat egy központi, ingyenesen hozzáférhető adatbázisba érkezhet. Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója azt is hozzátette, hogy a cégük tíz éve indította el saját precíziós gazdálkodási rendszerét, amelyben a tudást, az IT-fejlesztést kapcsolják össze a gazdálkodással. A szakember a gazdák számára előnyösnek nevezte a vízügy által kifejlesztett új aszály-monitoring rendszert, ami a KITE rendszerével összekötve lehetővé teszi, hogy még nagyobb területen, még nagyobb szakértelemmel és tudással lehessen az adatokat feldolgozni, s a gazdálkodók munkáját segíteni. Kis Miklós Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke a tanácskozáson a hatékonyabb, versenyképesebb mezőgazdaság érdekében hangsúlyozta a vízgazdálkodás javítását, és az öntözésfejlesztést.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás