Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez.

Magyarország területének közel 85%-a vidéki térség, ahol a lakosság több mint 40%-a él. Ezért a vidékfejlesztés, a vidéki élet minőségének és az itt élők foglalkoztatási helyzetének javítása kiemelt fontosságú feladat.

A mezőgazdasági termeléshez, számos EU-tagországhoz képest, előnyösebbek a feltételek. Kedvezőek a természeti és éghajlati viszonyok, adottak a gazdálkodási hagyományok, magas a mezőgazdasági hasznosítású területek és az agrártevékenységekkel foglalkozók aránya. Az állattenyésztés évszázados tapasztalatai, szakmai múltja és kiterjedt intézményrendszere révén – EU-s mércével mérve is – jelentős ágazat.

A magyar agrárgazdaságban tehát számottevő termelési potenciál van, amit érdemes kihasználni.

A versenyképesség fokozásához azonban feltétlenül innovációra, az elavult technológiák korszerűsítésére, energia- és költséghatékony, valamint a környezetvédelmi szempontokat szem előtt tartó gazdálkodásra van szükség. A fejlesztések jelentős anyagi ráfordítást igényelnek, amit a gazdaságok többsége tőkehiány miatt önerőből nem képes finanszírozni.

Az EU-s, és az azokat kiegészítő hazai támogatási források ezért rendkívüli lehetőséget jelentenek. Hazánk 2007 és 2012 között 1453 milliárd Ft összegű EU-s támogatást kapott az agrárszektor fejlesztésére.

A kifizetett támogatások összege, éves bontásban:

  Mindez az elmúlt években 35 000 gazdálkodó munkáját és megélhetését tette könnyebbé. A beruházások támogatásával segítette a mezőgazdasági területeken a korszerű, hatékony és fenntartható termelést. Mindezekből következik, hogy azon gazdálkodók, akik kimaradnak az Európai Uniós támogatásokból, olyan lépéshátrányba kerülnek azokhoz képest, akik igénybe veszik ezeket a forrásokat, ami csak hosszú évek alatt, vagy egyáltalán nem behozható. Kövesse sorozatunkat, hogy megtudhassa, milyen lépéseket szükséges megtenni a támogatások elnyeréséhez.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás