Nem a mezőgazdaság éve volt 2022. Árpából 10 százalékkal, a legnagyobb mennyiségben betakarított búzából 21 százalékkal, az aszálynak leginkább kitett kukoricából 57 százalékkal kevesebbet arattak; a napraforgó hozama termőterületének bővülése ellenére 29 százalékkal, a korábbinál kisebb területen termesztett repcéé 31 százalékkal csökkent. A felperzselt földekről mindössze 2,8 millió tonna kukoricát tudtak betakarítani, ami az előző öt év átlagától 63 százalékkal maradt el. A 3,4 tonnás termésátlag a 2021. évihez viszonyítva 44, az utolsó öt év átlagához képest 55 százalékkal kisebb.

Az aszály a szántóföldeken betakarított termésmennyiséget (többszörösen is) „megtizedelte” - számolt be az agráradatokról a KAVOSZ gyűjtése. A mezőgazdaság bruttó hozzáadott érték volumene 2022-ben 37 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ez a mutató még folyó áron is mínuszban volt: az inflációtól „eltekintve” 11 százalékos volt a csökkenés. A visszaesésért döntően az aszály okolható, aminek következtében a főbb szántóföldi növények termése jelentősen elmaradt az előző évitől.

Árpából 10 százalékkal, a legnagyobb mennyiségben betakarított búzából 21 százalékkal, az aszálynak leginkább kitett kukoricából 57 százalékkal kevesebbet arattak; a napraforgó hozama termőterületének bővülése ellenére 29 százalékkal, a korábbinál kisebb területen termesztett repcéé 31 százalékkal csökkent - Fotó: Magro.hu, CSZS, Tápióság

A statisztikai hivatal „Főbb növénykultúrák terméseredményei, 2022” című kiadványa gyászos adatokat sorol: árpából 10 százalékkal, a legnagyobb mennyiségben betakarított búzából 21 százalékkal, az aszálynak leginkább kitett kukoricából 57 százalékkal kevesebbet arattak; a napraforgó hozama termőterületének bővülése ellenére 29 százalékkal, a korábbinál kisebb területen termesztett repcéé 31 százalékkal csökkent.

Így alakult a szerkezet és szélsőséges időjárás

A hazai mezőgazdaság termelési szerkezete a szántóföldi növénytermesztés irányába tolódott el. Az ágazat ezáltal rendkívül érzékeny az egyre gyakoribb időjárási szélsőségekre. 2022 rendkívül száraz volt a korábbi évekhez viszonyítva, és sajnos a jövőben gyakrabban előfordulhatnak hasonló időszakok – figyelmeztetnek a KSH szakértői, akik (talán kissé szokatlan módon) a „tanulságot” is levonták: „a 2022. évi rendkívül gyenge kibocsátás felhívja a figyelmet arra, hogy szükséges újragondolni a termelési szerkezetet és technológiákat”.

Gondban a búza és a kukorica

A búza- és a kukoricatermés mutatói felettébb borúsak. Az előző évihez képest 6,5 százalékkal nagyobb betakarított területen mindössze 4,2 millió tonna búza termett, ami az előző öt év átlagától 20 százalékkal marad el. A 4,4 tonnás hektáronkénti termésátlag közel 26 százalékkal maradt el a 2021-es rekordtól. Az aszály által felperzselt földekről mindössze 2,8 millió tonna kukoricát tudtak betakarítani, ami az előző öt év átlagától 63 százalékkal maradt el. A 3,4 tonnás termésátlag a 2021. évihez viszonyítva 44, az utolsó öt év átlagához képest 55 százalékkal kisebb. Ilyen alacsony hozamra több mint ötven éve nem volt példa.

Zöldségfronton a helyzet ez volt

A zöldségtermesztők valamivel jobb helyzetben voltak, de az aszály mellett őket hátrányosan érintette egyes növényvédő szer hatóanyagának kivonása, ami megnehezítette a kórokozók és a kártevők elleni védekezést. Csemegekukoricából és zöldborsóból így még az öntözött területeken is csak átlagos termést tudtak elérni.

A gyümölcstermesztés ezeket az adatokat hozta

A gyümölcsösök közül a legnagyobb területet képviselő almából több mint tíz éve nem termett ilyen kevés. 313 ezer tonna almát szüreteltek, 61 százalékkal kevesebbet, mint 2021-ben.

A 2022-es statisztikában azért akad néhány kevésbé fanyar adat is: a kései fagyok elmaradásának köszönhetően a korábban virágzó gyümölcsösök (kajszi- és őszibarack, meggy, szilva) területein viszont 2019 óta a legnagyobb mennyiség termett - írták az összefoglalóban.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás