Az állattartók számára, a madárinfluenza miatti kártalanítások kifizetésére több mint 3 milliárd forint áll rendelkezésre. Eddig mintegy 1,2 milliárd forint került kiutalásra. Jó hír, hogy aki betartotta az állategészségügyi szabályokat, biztosan részesül a rendelkezésre álló keretből.

Magyarországon 2016 novemberében jelent meg a madárinfluenza. A járvány megjelenése óta összesen valamivel több, mint 3 millió baromfi lett ártalmatlanítva. A leölésből származó közvetlen kár körülbelül 3 milliárd forintra tehető. A járványügyi intézkedés következtében a közvetlen kár – leölt állatok, megsemmisített termékek, anyagok, eszközök és tárgyak – miatt a tulajdonosok 100%-os kártalanításban részesülnek. Ez minden állattartóra vonatkozik, aki az állategészségügyi előírásokat betartja, illetve betartotta.

Aki betartotta a szabályokat, részesül a támogatásból
 

Mivel rendkívül fontos a kialakult helyzet megoldása, így a járvány megjelenése óta folyamatosan segíteni próbálják az érintetteket. Az állattartóknál felmerült közvetlen kárigényeket 100%-ban megtérítik, melyre a fedezet is rendelkezésre áll. Mindemellett a Földművelésügyi Minisztérium jelenleg egy jövedelempótló támogatási konstrukció előkészítésén is dolgozik.

Forrás: FM sajtóközlemény

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás