Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegyárak, a tó horgászrendje viszont néhány pontban módosul - közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója az MTI-vel pénteken. A módosítások szigorítással és könnyítéssel is járnak. Szári Zsolt elmondta, idén hetedik éve nem emelkednek a horgászjegyárak a Balatonnál. Tavaly több mint 91 ezer területi jegyet adott el a cég (ebből 1,4 ezer volt a behúzós horgászjegy), amiből 788 millió forint bevétele származott. Ez 7 százalékkal múlja felül a 2017-es év hasonló bevételét - tette hozzá.
Az idén sem emelkednek a balatoni horgászjegyárak, a tó horgászrendje viszont néhány pontban módosul (Fotó: Pixabay, suetot)
A vezérigazgató arról is beszámolt, hogy február 1-től öt pontban módosul a Balatoni Horgászrend. A módosítások közül kiemelte, hogy a jövőben elkobozhatják, vagy visszaengedhetik a halőrök a felügyelet nélkül hagyott kifogott halakat. Változás lesz az is, hogy míg korábban, ha egy horgász elérte a kifogható éves kvótáját, emelt áron válthatott egy második éves területi jegyet, ez a lehetőség mostantól megszűnik. A többi módosításra formai okból volt szükség, illetve a Zala-hídnál történő horgászatra vonatkozik - fűzte hozzá. Egy új jogszabályi változásnak köszönhetően a halgazdálkodó döntheti el, engedi-e a korábban novembertől március közepéig tiltott szonárhasználatot. A BHN vezetősége úgy döntött, hogy nem rendel el szonárhasználati tilalmat a kezelésében lévő vízterületeken - mondta el a vezérigazgató. Enyhítés lesz az is, hogy a Kis-Balatonnál időkorlát nélkül szabad horgászni a jövőben. Szigorítani fogják ugyanakkor a szabályszegések szankcionálását, különösen a fogott halak beírásának elmulasztása esetén: egyetlen hal beírásának elmulasztása egy év eltiltást vonhat maga után - olvasható a társaság honlapján. Szári Zsolt az idei év legnagyobb gyarapodásának nevezte a cég életében, hogy tavaszra elkészül, és a szezonra megkezdheti működését egy 300 millió forintból megvalósuló keszthelyi horgászcentrum. Forrás : MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás