Az egyetem 2021. január 1-től államilag elismert, de nem az államháztartás kötelékében működő intézménnyé válik. Ennek részeként megváltak 199 dolgozótól. A fenntartó egy külön erre a célra létrehozott, állami alapítású vagyonkezelő alapítvány lesz. Az intézmény továbbra is számíthat állami forrásokra, az állam a jövőben is hozzájárul a felsőoktatási alapfeladatok ellátásához. Mindezt egy, az állam és az Egyetem között 15-20 évre kötött, hosszú távú garanciákat magába foglaló keretszerződés biztosítja. Ebben 3-5 éves egyedi finanszírozási megállapodások jönnek majd létre.

Az állam által külön erre a célra létrehozott vagyonkezelői alapítvány birtokolja majd a fenntartói jogokat. Az alapítvány az egyetemtől különálló, önálló entitás és jogi személy. Az alapítvány nevében a kuratórium jár majd el, mely tagjaira - a felügyelőbizottság tagjaihoz hasonlóan - az intézmény vezetése tett javaslatot. Az egyetem rendszeresen, közvetlenül beszámol majd a kuratóriumnak. Az alapítvány működésének alapvetéseit és az Egyetemmel való kapcsolatát alapító okirata szabályozza majd - írja a SZIE weboldala.

199 munkatársától vált meg a gödöllői központú Szent István Egyetem 2020. végén - Fotó: Adam's Photovision, Gödöllő

Hány embert érint az elbocsátás?

A leépítés összegyetemi szinten 199 jogviszonyt érint, ez az egyetemi létszám hozzávetőlegesen 12,7 százaléka. A leépítés nem egyenlő mértékben érint minden részleget, és benne vannak az augusztus eleje óta a csoportos létszámcsökkentéstől függetlenül tartósan megszűnt pozíciók is.

Miért van szükség a leépítésekre?

A SZIE közlése szerint az egyetem nehéz pénzügyi helyzetben van, mivel a sok éve folyamatosan csökkenő hallgatói létszám egyre súlyosbodó alulfinanszírozottsághoz és fokozatosan növekvő működési hiányhoz vezetett. “Pénzügyeink megszilárdításához jelentős költségcsökkentésre van szükségünk. Intézményünk intézkedéseket tett a kiadások minimalizálására, ezek azonban önmagukban nem elegendőek a tartós fejlődési pálya eléréséhez. Ugyanakkor a jelenlegi szervezeti modell számos funkcióterületen párhuzamosságokat, bürokratikus folyamatokat és túlméretezett szervezetet eredményez. Mind pénzügyi, mind hatékonyságbeli problémáink mostanra váltak fenntarthatatlanná. Ugyanakkor a 2020. augusztus 1-jén létrejött Szent István Egyetem, valamint a NAIK várható integrációjával óhatatlanul megsokszorozódtak az alacsony hatékonyságú szervezeti struktúrából és a rendszerszintű párhuzamosságokból adódó nehézségek is. Működésünk optimalizálása így mostanra elkerülhetetlenné vált.

A Magro.hu megkeresésére Pusztay Gabriella, a SZIE Médiaközpont vezetője válaszolt, levelének szövegét változtatás nélkül közöljük:

"Hivatkozva 2020. december 9-én érkezett, SZIE Fokozatváltás 2021 adatigénylés tárgyú levelére, ezúton szeretném jelezni, hogy az Ön által megjelölt struktúrában – az érintett karokon, tanszékeken és beosztásokban dolgozó munkatársak – kért információk személyes adatokat érintenek, adatvédelmi okokból nem áll módunkban a kérését teljesíteni. A fentieken túl tájékoztatni kívánom, hogy az Egyetem vezetősége - megvizsgálva minden költségcsökkentési lehetőséget a hatékonyságnövelés céljából - a személyi állomány egyszeri, egyetemi szinten körülbelül 12,7 százalékos csökkentésére kényszerült, mely nem minden szervezeti egységet érint ugyanolyan mértékben. Az Egyetem vezetése és a Közalkalmazotti Tanács kölcsönösen támogatja egymást az átalakulás gördülékeny lezajlásában.

Érintett munkatársaink többek között élhetnek a GINOP-5.3.10-VEKOP-17 a strukturális változásokhoz való alkalmazkodás segítése munkaerőpiaci programban való részvétel lehetőségével, melyhez - amennyiben szükséges - az Egyetem vezetése minden támogatást biztosít. A létszámleépítés során megtakarított kiadások már rövid távon is jelentősen javítják az Intézmény pénzügyi helyzetét, lehetővé téve, hogy a költségvetés konszolidálásra kerüljön és a folyamatos megszorítások helyett tartós fejlődési pályára álljon az Egyetem." - áll Pusztay Gabriella válaszában.

A gödöllői központú agráregyetem belső udvarának egy részlete - Fotó: Adam's Photovision, Gödöllő

Ők választják a vezetőket

A SZIE weboldalán megtalálható, kuratórium tagjait az alapító, tehát az Innovációs és Technológiai Miniszter nevezi majd meg, szakmai szempontok, valamint az Egyetem vezetésének és a Rektor javaslatainak figyelembevételével. Az alapítvány működésének megtervezése és megalapítása szintén az egyetemi vezetés, illetve szakértők bevonásával történik.

Megszűnik a maradó munkatársak közalkalmazotti státusza

A közalkalmazotti státusz megszűnésével új munkaszerződés és teljesítményalapú bérezési rendszer lesz irányadó a munkavállalók számára. A SZIE tájékoztatása szerint a céljuk, hogy az új bérezési rendszer és szerződés kompenzálja az esetlegesen elmaradó közalkalmazotti juttatásokat. A cél az, hogy a jelenlegi bérét mindenki megkapja. A Munka Törvénykönyve szerinti alapbérbe fog tartozni a besorolás szerinti illetmény, további szakképesítésre járó illetmény, minimálbérre vagy garantált bérre történő kiegészítés, munkáltatói döntésű illetmény, nyelvvizsga-, cím-, kulturális illetmény- és egyéb pótlékok, alanyi jogon járó egyéb juttatások. Az illetménykiegészítés(ek) esetében egyedi elbírálás alapján dől el, hogy megmaradnak-e pozíciótól és projekttől függően, míg a határozott időre szóló keresetkiegészítések várhatóan a határozott idő lejártáig folyósításra kerülnek.

Azon dolgozók, akik a NAIK-hoz tartoznak, automatikusan átkerülnek a Szent István Egyetemhez, az integráció minden dolgozót érint, kivételt az AKI és az ERTI jelent.

A gödöllői központú agráregyetem főépületének belső udvara - Fotó: Adam's Photovision, Gödöllő

Kik és milyen szempontok szerint választották ki az elbocsátandó kollégákat?

A leépítés szükségességét az egyetem pénzügyi helyzete alapján, annak mértékét belső és külső mutatók alapján határozták meg. Ez nem minden részlegre nézve egységes, mivel nem az általános létszámcsökkentés, hanem a valós hatékonyságnövelés a kitűzött cél - írják. Ennek érdekében a távozó munkatársak végső kijelölése a közvetlen vezetők (campus-főigazgatók, főosztályvezetők, osztályvezetők) bevonásával történt az objektív és megfontolt döntéshozatal érdekében.

Az alapítványnak jogában áll-e a jelen vezetést vagy a szervezeti struktúrát átalakítani?

Ez a folyamat a SZIE esetében már az integráció kapcsán elindult 2020-ban, hiszen az összeolvadó egyetemek szervezeti és irányítási modelljének újragondolása elengedhetetlen a hatékony, összehangolt működés érdekében. A munka jelenleg is folyik az Egyetem számos kollégájának bevonásával, hogy a szakmai szempontok maximálisan érvényesülhessenek az integrált szervezeti struktúrában. A szervezeti átalakításnak azonban nem célja az oktatási tartalmak változtatása, csupán az oktatás szervezésének, bonyolításának hatékonyabbá tétele - írta az intézmény weboldalának témához kapcsolódó kérdezz-felelek aloldala.

Üresebbek lettek a gödöllői központú agráregyetem folyosói az elbocsátások után - Fotó: Adam's Photovision, Gödöllő

Hogyan változik a maradó kollégák bérezése a leépítést követően?

A SZIE médiaközpontja szerint: "A leépítés során megspórolt munkabér egy részének a bérekbe való visszaforgatásával már a közeljövőben jobb pénzügyi megbecsülést biztosíthatunk munkavállalóink számára. Hosszú távon célunk, hogy egy teljesítményen alapuló, igazságos bérezési rendszert kívánunk bevezetni, mely kiszámítható, teljesítmény alapján differenciál és így jobban ösztönzi munkatársainkat. A Kormány által 2021-től két lépcsőben, 15-15% százalékkal megemelt bértömeget szintén igazságosan, kollégáink érdemei és teljesítménye alapján differenciáltan fogjuk biztosítani" - írták.

Korábban több cikkünkben számoltunk be a Szent István Egyetem átalakulásának folyamatairól, amiket ezeken a hivatkozásokon lehet elolvasni:

Országos egyesítés az agrár-felsőoktatásban: több campus és kutatóintézet is beolvadt a gödöllői Szent István Egyetembe

Augusztus elsejétől indul a Gödöllőről irányított agrár-szuperegyetem

Az összeállítást készítette:

Csurja Zsolt
SZIE MKK 2009
agrármérnök

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás