A tavalyinál jóval gyengébb meggytermés várható Magyarországon. A tavalyi (közel 85 ezer tonnás) mennyiségnél mintegy 30 százalékkal lehet kevesebb a termés idén. A jelenleg termőkorú ültetvények többségén akár 40 százalékkal is kevesebb lesz a termés, mint tavaly. Az országos termésben ebből valamennyit kompenzálni fog az elmúlt 3-6 évben telepített, a termőre fordulás időszakában lévő ültetvények felfutó hozama.

A FruitVeB írta meg, hogy jónak tűnik a termés a hazai termőfelület 25-30 százalékát adó, korai érésű Érdi bőtermőnél, elfogadható a cigánymeggyeknél, ám csak közepes vagy gyenge közepes a késői érésű Kántorjánosi és Újfehértói fürtös fajtánál, továbbá nagyon gyenge a Debreceni bőtermő esetében. A gyengébb termést alapvetően az időjárási körülményekben okozzák. A március-április folyamán többször előforduló éjszakai fagyok, az április közepén zajló virágzás alatti aszályos időjárás (légköri aszály) miatt rossz volt a termékenyülés. A virágzást követő 3-4 hétben borult, hűvös és fényszegény időjárás volt jellemző, a terméskötődésnek pedig a kiegyenlítetten meleg és napos idő kedvezne. Emiatt az egyébként sem túl jó termékenyülés után rossz volt a terméskötődés. Ez pedig nagyon nagy mértékű természetes tisztuló hullást eredményezett a virágzást követő 3-4 hétben.

A magyar meggy mennyisége idén jóval kevesebb lesz, mint tavaly

Nehéz a becslés, de az biztos, hogy kevesebb magyar meggy lesz

A pontos, mennyiségi becslést jelentősen megnehezíti, hogy termőtájanként és termesztőkörzetenként is meglehetősen változékony a kép. A FruitVeB szakemberei a nagyságrendek vonatkozásában az alábbi megállapításokat tették:

  • A jelenlegi termőkorú ültetvényeken az optimistább várakozások szerint 30-40 százalékkal, míg a pesszimistább becslések szerint 40-50 százalékkal lesz alacsonyabb termés a tavalyinál. Irányadó középértéknek a 40 százalékos terméscsökkenés tekinthető.
  • A termőültetvények kieső termését részben felfelé korrigálhatja majd az elmúlt 4-6 évben telepített ültetvények felfutó, ebben az évben „megérkező” termése. Ez azonban nagyon nehezen becsülhető, de nagyságrendileg néhány ezer tonnára tehető.
  • Nagy a bizonytalanság a termésbecslésben amiatt is, hogy az alacsonyabb fánkénti gyümölcs-darabszámot milyen mértékben fogja kompenzálni az egyedi gyümölcsméret/gyümölcstömeg növekedése. A nagyobb gyümölcsméret irányába hat a jelentős mennyiségű májusi csapadék, azonban – akár jelentős – korlát lehet a méretnövekedésben a virágzást követő időszak fényszegény, hűvös időjárása, ami hátráltatta a gyümölcskezdemények kezdeti intenzív sejtosztódását.

Ezek alapján ebben az évben a tavalyi – 85-90 ezer tonna körüli – terméshez viszonyítva mintegy 35-40 százalékkal alacsonyabb termés prognosztizálható Magyarországon.

Így alakul meggyfajtánként a termés

Az egyes fajták vonatkozásában változó, de közepes vagy jó a termés a hazai termőfelület 28-30%-át adó, korai érésű Érdi bőtermőnél, elfogadható vagy jó a cigánymeggyeknél és az Oblacsinszkánál (együtt a hazai termőfelület 12-14%-a). Ám visszafogottabb a késői érésű főfajtáknál (együttesen a termőterület 55-60%-a): csak közepes vagy gyenge közepes a Kántorjánosi, Újfehértói fürtös és Petri fajtánál, valamint nagyon gyenge a Debreceni bőtermő esetében - írják.

Cikkajánló: Egyre csak nő a fagyasztott meggy ára
Meggytermesztők, figyelem: szükséghelyzeti engedélyt kapott a Kabuki gyomirtó

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás