Hirdetés
Állatok-növények 10:1
Hirdetés
A zoonózis megfékezésére tízszer több jut, mint a növényi károkozók ellenAz afrikai sertéspestis elleni védekezéshez elkél a segítség és a támogatás
A védekezésben hazánknak is nagy szerepe van. Ahogy azt korábban megírtuk, az országos főállatorvos március 8-án megjelent határozatában egységes szerkezetben, új intézkedésekkel kiegészítve foglalta össze betegség elleni védekezési feladatokat. A határozat célja, hogy az érintettek még hatékonyabban végezhessék el a megelőzést és a korai felismerést szolgáló teendőket. Az új, átfogó dokumentumban meghatározták például a magas-, a közepes- és az alacsony kockázatú területeket és az azokon szükséges intézkedéseket. Az ASP ugyan emberre nem veszélyes, ám esetleges magyarországi megjelenése rendkívül komoly gazdasági kárt jelentene. A korai felismerése érdekében hozott intézkedések eredménye attól függ, hogy a sertéstartók és vadászok eleget tesznek-e a bejelentési kötelezettségüknek. Ugyanígy kiemelten fontos, hogy a sertéstartók betartsák a moslékkal etetés tilalmát. A betegséget nemcsak a fertőzött vaddisznók hozhatják be az országba, hanem az Ukrajnából, Oroszországból származó sertéshús, húskészítmény révén is megjelenhet Magyarországon. Ezért kiemelten fontos, hogy még poggyászban se hozzon be senki ezekből az országokból sertéshúst vagy húskészítményt.Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés