2015-ben június harmadik vasárnapja 21-ére esik, így ezen a napon ünnepeljük az apák napját. Ahogy a legtöbb kétkezi munkát végzők családjában, így a mezőgazdaságon belül is különösen nagy a hagyománya az apáról-fiúra szálló tudás öröklődésének. Bár manapság egyre több nő is az agrárvilágban képzeli el az életét! Nézzük meg, hogy mit tanultunk az apáktól!

Tény, hogy Magyarországon ennek a napnak nincs akkora hagyománya, mint az anyák napjának, de nem mehetünk el amellett, hogy mennyi mindent köszönhetünk a másik szülőnek is. Van, aki egy komplett szakmát tanult édesapjától, van, aki egy-egy jó tanácsnak köszönhet sok mindent. A közösségi oldalon érdeklődtünk jó sztorik, jó gondolatok iránt. Most meg is osztjuk mindenkivel!

Régen nagyobb hagyománya volt az apáról-fiúra szálló tudásnak, de manapság is sok családban öröklődik a mezőgazdaság iránti elköteleződés

 

Fogadja meg!

A dió leverése a fáról olyan, mint a hólapátolás, az idő megoldja.

Fiam, mindig a józan paraszti eszed használd!

Járt utat, járatlanra sose cseréld!

Semmiből nem lesz semmi, azért tenni kell valamit, hogy legyen valami.

Ez is megtörtént

„Édesapám olyan 8-10 éves koromban küldött el minden tavasszal, ősszel az orvoshoz, hogy írjon ki az iskolából 2-3 hétre. Az ok mindig valamilyen betegség volt, így viszont meg tudott tanítani a gazdálkodásra, és segíteni is tudtam. Egy idő után a háziorvos, mikor meglátott, már csak annyit kérdezett: „Zolika, sok a munka?”

„Nem édesapámmal, hanem nagyapámmal kapcsolatos, de jó kis sztori. Gyerekként, a hátsó udvarban, a góré mögött „kertészkedtem”, ahol útban volt egy kis, kb. fél méteres gaz. Kézzel nem tudtam kihúzni, nagyon makacs növény volt, és kapával jó pár csapásba telt, mire kijött. Jól végezve dolgomat telt a nap további része, mikor délután a házba toppant nagyapám, hogy ugyan, az ő kis almafáját ki vágta ki. Egyből kiderült, hogy én voltam, persze ezen azóta is jókat kacagunk, ha szóba kerül. Azóta már felismerem az almafát ifjabb korában is!”

Ha lett volna rajta levél és alma, biztos nem esett volna áldozatul a kertészkedésnek.

 

„Megkérdeztem édesapámat, hogy mikor tanult meg úszni. A válasz az volt: „Mindig tudtunk. A paraszti munkával is így volt!”

„Szeretem a földhöz kötött kapcsolatot. Nagyapámmal a szőlőben nőttem fel. Sajnos az élet más irányba vitt, a megélhetést a nagyvárosok biztosították. Most mint nyugdíjas, a kertben "parasztoskodok".”

„Nekem apám azt mondta: hülye leszel fiam, ha földműveléssel akarsz foglalkozni, legyél inkább fémesztergályos. Mondtam jó, majd mezőgazdasági gépkezelő, -szerelő lettem.”

Én nagyon sokat tanultam dinnyetermesztő édesapámtól: a növénytermesztésről, az időjárásról, növénybetegségekről. Az én szakmám is növénytermesztő-gépész, ebben is dolgozom.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás