A német agrárminiszter szerint korábbi erőfeszítéseik miatt nem kerülhetnek hátrányosabb helyzetbe a németországi gazdák. Az Európai Unió Mezőgazdasági és Halászati Tanácsának (AGRIFISH) ülésén Cem Özdemir szövetségi élelmezésügyi és mezőgazdasági miniszter a növényvédőszerek alkalmazásának csökkentésére irányuló bizottsági javaslat átdolgozását szorgalmazta. Ezt az álláspontját a Stella Kyriakides egészségügyi és élelmiszer-biztonsági biztossal folytatott közvetlen megbeszélésen is hangsúlyozta.

“Jó és helyes az európai növényvédelmi jogszabályok harmonizálása, valamint a növényvédő szerek használatának egyértelmű, ambiciózus csökkentési célkitűzésének meghatározása. Ugyanakkor még mindig látok javítani valót. A német gazdákat nem szabad hátrányos helyzetbe hozni a korábbi növényvédőszer csökkentési erőfeszítéseik miatt. Az úgynevezett érzékeny területekre vonatkozó szabályozásnak az uniós jog által védett területekre kellene összpontosítania, és ki kellene zárni az olyan különleges nemzeti védelem alá eső kategóriákat, mint a tájvédelmi területek” - mondta a német agrárminiszter a FruitVeB szemlézett cikke szerint.

Átdolgoztatná az Európai Bizottsággal a növényvédőszer csökkentési tervet a német agrárminiszter - Fotó: Európai Unió, illusztráció

Egy adatokkal támogatott őj szabályozás és az ukrán agrárexport is téma volt

Cem Özdemir és Kyriakides beszélt a csomagoláson feltüntetett tápértékadatokkal kapcsolatos, közelgő európai szintű szabályozásról is. Kyriakides egy olyan javaslatot jelentett be, amely a Németországban jelenleg bevezetés alatt álló Nutri-Score rendszeren alapul majd. A javaslat célja továbbá az élelmiszerek eltarthatósági idejének feltüntetésére vonatkozó szabályok megváltoztatása, hogy kevesebb, még fogyasztható élelmiszer kerüljön kidobásra - írták.

Az európai uniós agrárminiszterek találkozójukon Mykola Solszkij ukrán mezőgazdasági miniszterrel az ukrajnai háborús helyzetről és a mezőgazdasági export alakulásáról is tárgyaltak. Özdemir megismételte az állandó alternatív exportutakra vonatkozó felhívását az Oroszországtól való függőség csökkentése és a globális ellátási láncok stabilizálása érdekében.

Özdemir szerint fontos az elővigyázatosság:

“A Fekete-tengeren átvezető exportútvonalak, amelyekről nyáron állapodtunk meg Oroszországgal, világszerte megerősítették az élelmiszerbiztonságba vetett bizalmat, és komoly segítséget jelentenek Afrika számára. Mindazonáltal a tény tény marad: Vlagyimir Putyin orosz elnök egy bizonytalan hivatalnok. Amit ma mond, az holnap már lehet, hogy semmit sem ér. Súlyos gondatlanság lenne hinni neki, amikor a globális élelmiszer-biztonságról van szó” - fogalmazott a német politikus.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás