Napokon belül hatályba lép az a tejpiac átláthatóságát javító rendelet: A szabály révén minden hazai tejfeldolgozó, nyerstej kivitellel foglalkozó tejtermelő, tejtermék nagykereskedő, valamint tej-kiskereskedő köteles lesz egy, a hatósági ellenőrzésekhez is felhasználható adatbázis létrehozásához havi rendszerességgel adatot szolgáltatni a tevékenységéről. A lépéstől a tejpiac átláthatóságának javulására számítanak a törvényhozók.

A rendelkezés eredményeképpen valamennyi Magyarország területén működő tejfeldolgozó, nyerstej kivitellel foglalkozó tejtermelő, tejtermék nagykereskedő, valamint tej-kiskereskedő jogszabályban előírt módon köteles rendszeres piaci jelentést adni a rendelet mellékletében meghatározott adattartalommal.

A Terméktanács statisztikai rendszerének kiterjesztése olyan teljes körű adatbázis létrehozását és üzemeltetését biztosítja, amely a tejpiaci egyensúly fenntartásában, az ágazati stratégiák megalapozásához és az ágazat szabályozásakor is létfontosságú szereppel bír majd.

Várhatóan átláthatóbbá válik a tejágazat hazánkban egy új intézkedés miatt
 

A terméktanács üdvözli, hogy a Földművelésügyi Miniszter a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló 1308/2013/EU rendelet, valamint a mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló 2015. évi XCVII. törvény alapján döntött a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnál működő piaci jelentéstételi kötelezettség kiterjesztéséről.

A Tej Terméktanács alapvető feladatai közé tartozik a termelés és a piac átláthatóságának biztosítása, a kiegyensúlyozott piaci környezet kialakítása és fenntartása. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy a tejágazat piaci szereplői rendelkezzenek azokkal az ismeretekkel amelyek szükségesek a gazdasági tevékenység tervezhetőbbé tételéhez, valamint az eredményes működéshez.

Elismert reprezentatív szakmaközi szervezetként a Tej Terméktanács jogosult egyes piacszervezési intézkedéseinek – minden ágazati szereplőre történő – kiterjesztését kérni a jogalkotóktól.

A tejpiaci hatósági ellenőrzésekhez havonta frissülő és teljeskörű adatbázis biztosít majd háttéradatokat. Az adatszolgáltatási rendszert a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az Agrárgazdasági Kutató Intézet és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács együttműködésben üzemelteti majd.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás