Komoly témáról folyik eszmecsere a napokban, Budapesten. Több mint 40 ország 200 képviselője ugyanis épp a mezőgazdasági termelés problémáit, azok megoldásait, valamint az agroökológiai termelés használatának fontosságát vitatják meg.

A háromnapos konferencián az agroökológiai termelési módszerekről beszélgetnek a résztvevő országok képviselői. Közöttük találni döntéshozókat, szakértőket és a civil szféra képviselőit is. Céljuk, hogy feltárják a jelenlegi mezőgazdasági termelés hiányosságait, valamint próbálják megtalálni az ágazat azon részeit, ahol szükség van innovatív megoldásokra a fejlődés érdekében.

Az egyik lehetséges megoldás – melyről a konferencia is szól – az agroökológiai termelés, amely a természet és ember alkotta rendszerek közti kölcsönhatás alapján igyekszik optimalizálni az élelmiszer-termelés szempontjából fontos ökoszisztéma szolgáltatásokat. Ide tartozik többek között a tápanyagkörforgás, a betegségek és kártevők kezelése, a talaj- és vízmegőrzés vagy a szén-dioxid elnyelés.

Hazánkban igen sikeres az agroökológiai szemlélet
 

Célja az, hogy az élelmiszer-ellátó rendszerek fenntarthatóvá és ellenállóvá váljanak, és megfelelően működjenek például a gyomirtó és növényvédő szerek vagy a műtrágya jelentette külső támogatás nélkül is. Az agroökológia törekszik a termésátlagok stabilizálására, miközben a kis gazdálkodókról és a vidékfejlesztésről sem feledkezik meg. A környezetbarát élelmiszerellátó rendszerek kialakításához az agroökológia újfajta utat jelenthet az élelmiszer előállítására, sőt, annak elosztására és fogyasztására.

A budapesti konferencia célja, hogy e témában összegyűjtsön minden átfogó tudást és felismerhető összefüggést, törvényszerűséget, amit a szakemberek eddig felhalmoztak. Az agroökológiához való viszonyulás egyébként olyan sokféle, mint a régió maga. Egyes országokban, mint például Svájc vagy Magyarország, a módszer nem számít újdonságnak, Franciaországban már törvényi szabályozás is született a gazdaságok többségénél az agroökológia bevezetésére 2025-re. Sok ország azonban egyelőre csak a potenciállal rendelkezik.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás