A kacsa sokféle takarmányt elfogyaszt és a változatos takarmánnyal való ellátását meghálálja. Táplálása általában tavasztól őszig a gazdának inkább munkát szokott adni, míg ősztől tavaszig inkább a pénztárcát terheli meg. Azokat a kacsáinkat, melyeket a következő évben tovább szeretnénk tenyészteni, óvni kell az elhízástól: sok különféle vágott zöldeledelt kapjanak, különböző darákkal megszórva. A kacsa számára igazi csemege a csalán, de a napraforgó és répalevél is nagy mennyiségben etethető az állattal. Ősztől pedig jól tarthatja őket főzött tört burgonyán, tökön, ezen kívül természetesen szemestakarmány-keverékre is szükségük van - írta a Magyar Mezőgazdaság.
A kacsa táplálása a változatossággal javítható, de arra is figyelni kell, hogy miből eszik
A kacsa számára, csőrének lapátformája miatt inkább az apróbb magvak fölszedése egyszerűbb, így legjobb azokat egy apró vályúból etetni. Viszont az árpát és a búzát inkább edénybe, nagyobb állomány esetén akár halomba öntve is lehet adni. Az árpa egyébként a kacsa legkedveltebb gabonaféléje, ebből bőségesen képes fogyasztani, de vannak olyan egyedek is, melyek a kukoricát részesítik előnyben.
Ez utóbbit a récéknek a hagyományos baromfiudvarokban egyszerűen a földre szokták szórni. A kacsák hizlalása során hagyományosan az előző esztendőből megmaradt kukoricát használják – kacsánként, nagyságától függően, nagyjából 12-15 kilogrammot. Három hét tömés után már érdemes vágni a kacsát – ekkorra mája már hatalmasra nő, zsírt is bőven nyerhetünk belőle.
Nem szabad erjedt gyümölcsöt ennie a kacsának, mert belepusztulhat
A kacsák gyakran nemcsak a zöld- és szemestakarmányt eszik meg, hanem a gyümölcsfáról lehullott termést is. Ilyenkor nem árt fokozottan figyelni, ugyanis a kacsa nagyon érzékeny az alkoholra. Különösen a kiskacsák, amennyiben némileg túlérett gyümölcsből falnak be nagyobb mennyiséget, könnyen elszédülnek, lebénulhatnak, sőt alkoholmérgezésben el is pusztulhatnak.
A témában korábban itt írtuk azt, hogy a magyar kacsa- és libamájjal foglalkozók óriási bajba kerültek, a madárinfluenza miatt. Ugyanis szinte teljesen leállt az export, ami a bevételük jelentős részéért felelős. A Távol-Keletre lényegében megszűnt az export és az unión belüli szállítások is akadoznak. Most érezni igazán, hogy az influenza miatt a magyar kacsa- és libaállomány szinte teljes egészét le kellett vágni.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás