A fűfélékből és pillangós növényekből kivont fehérje segíthet a világ növekvő népességének a táplálásában, ráadásul fenntartható módon juthatunk hozzá és az alapanyag nagy mennyiségekben rendelkezésre is áll. Erre jutottak a Dán Műszaki Egyetem kutatói.

Az ötlet magától érthetőnek tűnik és azon is elgondolkodhatunk, hogy ez miért nem jutott még senkinek az eszébe. A fűfélékben és pillangós növényekben megtalálható fehérjék és azok aminosav összetétele nagyon hasonlít ugyanis a szójában, a tojásban és a savóban előforduló fehérjékéhez. Ráadásul az ilyen módon történő fehérjeelőállítás környezetterhelése jelentősen kisebb, mint a felsorolt termékeké – írja a dtu.dk.

A fűfélék is megoldást jelenthetnek a világ élelemezési problémáira (Fotó: Pixabay, RitaE)

A takarmányként használatos pillangós növények Európában mindenütt jól termeszthetők, a legelőkön található fű pedig jobbára vetés nélkül is nő, sőt kedvező hatást gyakorol a talajtermékenység megőrzésére és javítására.

A növényi fehérjét a zöld tömeg kipréselt levéből egy egyszerű és költséghatékony eljárással lehet kinyerni, amit az egyetem fejlesztett ki. Ezt követően - a megfelelő kezeléssel - történhet meg a folyékony frakció beszárítása és annak élelmiszeripari alapanyaggá történő átalakítása. Ennek az alapanyagnak a kilónkénti ára mintegy tízszer magasabb a takarmány alapanyagénál, miközben a szilárd frakció szarvasmarha takarmányként is hasznosítható. A Dán Élelmiszer Intézet olyan élelmiszer-fehérjéket állított elő, amelyekben a szóban forgó kivonatok részaránya 10 százalékig terjed, különböző adalékokkal semlegesítve a jellegzetes fűízt.

Első olvasásra talán nehezen elfogadható a takarmánynövények emberi fogyasztásra történő használata, de jelenleg számtalan olyan zöldnövényt (salátafélék, spenót) fogyasztunk jelenleg, ami nem sokban különbözik a pilangós növényektől és fűféléktől.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás