A gabonaár az egekben jár – ez nagyon rossz az állattartóknak, hiszen takarmány kell az állatoknak. A műtrágya is csak csillagászati árakon szerezhető be – ezt pedig a növénytermesztők sínylik meg. De nagyon…

A különbség annyi, hogy míg gabonából és más takarmány-alapanyagból semmiféle hiány nem volt és nincs is, addig a műtrágyából valódi hiány is felverhette az árakat. Félő, hogy sokan felhagynak némely növény termesztésével.

Európai szintű felmérések igazolják, hogy a búzatermesztés költsége az idén akár ötödével is nőhet csak a műtrágyaárak miatt (Fotó: Pixabay)

Egy év alatt kétszeresére nőhetett a műtrágya ára

Még egyes növényi termékekből is hiány alakulhat ki, mivel sok gazdálkodó ott spórol, ahol tud: inkább olyan kultúrát választ az idén, amelyhez nem kell sok műtrágyát használnia, annak ára ugyanis egy év alatt akár a duplájára is emelkedhetett.

Európai szintű felmérések igazolják, hogy a búzatermesztés költsége az idén akár ötödével is nőhet csak a műtrágyaárak miatt. (Ehhez még jön az üzemanyag és a vegyszerek drágulása, illetve sok országban a munkabér növekedése.)

Igencsak sokat kell számolni ahhoz, hogy valaki jól járjon: olyan növényt kell termesztenie, aminek a várható ára még fedezi a terme­lési költség egy év alatt bekövet­kezett, illetve kalkulálható növekedését.

Sok gazdálkodó meg is teszi ezt – persze aki tavaly ősszel vetett például repcét, búzát, árpát stb., már kényszerpályán mozog. A nagy kérdés: mi lesz tavasszal?

Egy sor bizonytalanság – megválaszolatlan kérdések

Megéri-e majd például kukoricát, tavaszi búzát, tavaszi árpát, aprómagvas alternatív növényt – például fa­cé­liát, hereféléket stb. – vetni? – teszi fel a kérdéseket a szabadfold.hu Gazdanet rovatának írása.
Alapvető, hogy milyen értékesítési árral számolhat a gazda?

Maradnak-e a mostani magas gabonaárak, vagy mérséklődnek? Mennyi tartalék van ezekben? Tudjuk, hogy az átlagos magyar búzatermesztő már évekkel ezelőtt is csak a területalapú támogatás mellett ért el nyereséget – igaz, akkoriban 45–55 ezer forint között mozgott az ár.

Most akad olyan piaci változás, amely már tonnánként 100 ezer forintot jelez. Vajon az idei aratáskor marad-e 70 ezer forint körüli szinten a búza ára? Ha igen, akkor talán fedezi a termelési költségek növekedését.

Harminc éve nem tapasztalt szárazság

Az új év sem hoz jó híreket a növényi termékek piacának. Harminc éve nem tapasztalt szárazság nehezíti ugyanis a brazil és argentin gazdák életét.

A szója- és a kukoricatermesztés bajban van Brazíliában, Argentínában a búzatermést sújtja aszály. Márpedig ez utóbbi ország fontos szerepet tölt be a búza világpiacán, s az idén még kérdéses, hogy mennyi kenyérnek és takarmánynak valót képes exportálni.

Bizonyos növényekből akkor is hiány alakulhat ki, ha nem hagynak fel a termelésével, „csak” csökkentik a felhasznált műtrágya mennyiségét. A kisebb termés viszont ismét áremelkedéshez vezethet, azaz a piaci zavarok megszűnésére sem nagyon lehet kalkulálni.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás