Az elmúlt években a termelési értékét és a termékek feldolgozottsági fokát is növelte az élelmiszeripar. A nemzetgazdasági kibocsátás fele a feldolgozóiparhoz kapcsolódik, ezen belül pedig az élelmiszeripar a maga 3232 milliárdos kibocsátásával a második legnagyobb értéket, 13 százalékot biztosított a tizenkét feldolgozóipari ágazat között. 2014 óta nagyjából 230 milliárd forint támogatás érkezett az élelmiszeripari szektorba hazai és EU-s forrásból. Ez ösztönözte a beruházásokat is, amelyekre az Agrárgazdasági Kutató Intézet felmérése szerint 90 milliárd forintot költöttek 2014 és 2017 között. A Világgazdaság cikkét szemléztük. Eredményes évet zárt tavaly az élelmiszeripar. A magyar élelmiszeriparban évről évre növekszik a feldolgozottság mértéke is, köszönhetően a hazai vállalkozások fejlesztéseinek és a kormány stratégiájának - mondta Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára egy konferencián.
Egyre nagyobb jelentőségű és forgalmú az online élelmiszervásárlás
Magyarország az EU-28-on belül termelési értékben 16., a V4-ek között a harmadik helyen áll, 2015-höz képest 3 százalékos növekedést ért el. Zsigó Róbert szerint az élelmiszeripar fejlődését segíti, hogy az élelmiszerek minőségének javítása, a vásárlói tudatosság fejlesztése és a hatósági tevékenység hatékonyságának növelése érdekében tavaly júliusban egy 20 pontos akciótervet fogadtak el. Ennek – a Magyar Élelmiszerkönyv minőségi előírásainak szigorítása mellett – a legfontosabb feladata, hogy a magyar fogyasztók biztonságos, jó minőségű, az egészség megőrzését támogató élelmiszerekhez jussanak hozzá, és ezek minél nagyobb részét a magyar élelmiszeripar állítsa elő a magyar mezőgazdaság által megtermelt alapanyagokból.
Minden harmadik magyar vett már valamit a neten, és minden tizedik élelmiszert is
Magyarországon 3 millióan vásároltak már online, és közülük 1 millióan élelmiszert is vettek – mondta Madar Norbert, a GKI Digital vezető tanácsadója. Az internetes élelmiszer-kereskedelem a magyar kereskedelem legdinamikusabb területe: 2017-ben 22,5 százalékkal növekedett, és ez az ütem várhatóan tartós marad. Egy átlagos online élelmiszer-vásárlás értéke kétszerese a bolti vásárlás értékének. Az online élelmiszer-vásárlók döntően kisgyermekesek, de sok köztük a nyugdíjas is. A növekedés gátja most az erőforrás hiánya, elsősorban a kiszállítással foglalkozó emberek megtalálása és megtartása a fő probléma.
A tárca adatai alapján egyes termékcsoportok esetében kialakult, másoknál pedig tovább bővül a helyi termékek kiskereskedelmi értékesítése. Ezt a fenntarthatóság, a rövidebb ellátási lánc ökológiai szempontjai és a fogyasztók növekvő tudatossága, valamint igényessége is ösztönzik.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás