Az idei búzatermés több mint 9 millió tonnát tesz ki, biztosítja az ország élelmezési szükségleteit és exportra is marad – jelentette ki a román mezőgazdasági miniszter, Petre Daea. A tárcavezető egy szakmai konferencián beszélt arról is, hogy a búzatermés biztonságban áll a raktárakban, és gratulált a búzatermesztőknek, akiknek ebben a „rendkívüli” évben is sikerült kihozniuk az utóbbi évek átlagtermését. 

Az erdélyi Krónika számolt be róla, hogy Daea elmondása szerint az aszály ellenére a napraforgó esetében is elegendő lesz a termés az ország szükségleteinek kielégítésére, és exportálni is fog tudni Románia. A kukorica esetében azonban már a megszokottnál sokkal kisebb mennyiségek maradnak kivitelre, bár a belföldi fogyasztásra szerinte biztosított a mennyiség. A termés azokon a területeken maradt meg, amelyeket öntözni tudtak, vagy ahol a megfelelő időpontokban esett bizonyos mennyiségű csapadék – közölte. 

a román mezőgazdasági miniszter, Petre Daea egy szakmai konferencián beszélt arról, hogy a búzatermés biztonságban áll a raktárakban, de a betakarított kukorica mennyisége csekély lesz

Az aszály miatt visszaesik a román kukoricaexport

A miniszter arra is kitért, hogy az Európai Unióban Románia nagy gabonaexportőrnek számít, de ebben az évben a nagy aszály miatt nem lesz képes az elvárásokhoz mérten exportálni – írta az Agerpres. A romániai földeken javában zajlik az őszi vetés, a repce esetében be is fejeződtek a munkálatok, több mint 530 ezer hektárt vetettek be, ami közel 60 000 hektárral több, mint a tavalyi évben. A búza vetése is elkezdődött, és az árpa nagy részét is elvetették – számolt be róla a román mezőgazdasági miniszter.

Arról már a Világgazdaság írt, hogy a tárca adatai szerint a hőség és az aszály a napraforgó és a kukorica termését is befolyásolta, és a termények mintegy 284 ezer 376 hektáron károsodtak, miközben mintegy 7 millió hektáron folyik ezek termesztése az országban. Románia az Európai Unió egyik legnagyobb gabonatermesztője, és főként a Közel-Keletről – mindenekelőtt Egyiptomból – vásárolnak tőle.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás