A mezőgazdaságban tért nyerő digitalizáció a KITE Zrt. kiállításán nagy hangsúlyt kapott az idei AgrárgépShow-n. A kiállítási terület pedig a KITE Gépéletút szerint került felosztásra. 2019-ben az innováció kapta a főszerepet a budapesti vásárvárosban, a KITE Zrt. pavilonjában. A tevékenységük szerteágazó bemutatásába minden szinten belefűzték az újdonságok megjelenítését. A legújabb műszaki csodáktól egészen az óránként megjelenő fény- és lézershow-ig minden látványelem azt szolgálta, hogy bemutassák, ma a mezőgazdaság elképzelhetetlen a modern eszközök nélkül.
A John Deere traktorok sorfala idén is pompás látványt nyújtott
De nem csak ezt láthattuk az idén a vállalat pavilonjában, hanem egy nagyszerű fogással azt is bemutatták, hogyan gondolkoznak ők komplexen a gépértékesítésről. A cégnél egy adott gép megvásárlásának útja azzal kezdődik, hogy a gazdálkodó piaci áttekintés után megtalálja az ott fellelhető összes gép közül a számára legmegfelelőbbet. Ezek után, amennyiben lehetősége nyílik rá, kipróbálja a kiválasztott gépet a KITE Bérgép szolgáltatásával. Majd megvizsgálja a finanszírozási lehetőségeket is a KITE Hiteliroda kínálatából, mielőtt a vásárlás mellett dönt. A történet azonban nem ér véget a gépvásárlással. Fontos mérlegelni azt is, hogy rendelkezésre állnak-e a megvásárolt beruházási eszközhöz képzések, oktatások, hogy a gépekből és így a gazdaságából a legtöbbet tudja kihozni, hogy van-e megfelelő szerviz- és alkatrész-ellátás, valamint szükséges-e biztosítással csökkenteni a kockázatot. Előbbi célt a vállalat Műszaki Igazgatósága, valamint az Alkatrészüzletág kínálata szolgálja, a gazdaságra szabott és termeléséhez igazított személyes biztosítási ajánlatokat pedig a KITE Alkusz szolgáltatja. Az új gépből pedig idővel használt gép lesz, amelyen, ha gyorsan és kényelmesen tud túladni, ismét belevághat egy újabb gép megvásárlásába. A Gépkereskedelmi Üzletág ebben is a szolgálatukra lesz. [gallery columns="2" size="full" ids="44408,44409"] A már évtizedek óta fennálló szolgáltatási rendszer, ami az elmúlt időszakban egészült ki számos új taggal, tökéletesen megbízható hátteret nyújt egy műszaki beruházáshoz. A kiállítási terület felosztása ezekkel a szolgáltatásokkal kiegészített gépbeszerzés ciklikus folyamatát, az ún. KITE Gépéletutat mintázta.
A KITE Gépéletút szolgáltatásáról:   A KITE Hiteliroda a finanszírozás gondját leveszi a partnerek válláról, gyors, egyszerű és kényelmes ügyintézést biztosít, és a folyamat teljes körű menedzselését is vállalja. Új és használt gép vásárlásakor is lehetőség van használtgép-beszámításra, így a vásárlónak nem kell időt és energiát fektetnie használt gépének, gépeinek eladásába. A vállalat az agronómia területén a vetőmag-, növényvédőszer-, és műtrágya-kereskedelem mellett terménykereskedelemmel is foglalkozik. Ez azt jelenti, lehetőség van a gépvásárláskor terménnyel is fizetni.   A piacon jelen lévő társaságok számos ajánlata között nehéz és időigényes megtalálni azt a biztosítást (gép, növény, állat, vagyon, felelősség és baleset), amely a mezőgazdasági termelést megfelelően tudja támogatni. A KITE Alkusz célja, hogy a gazdaságára szabott és termeléséhez igazított személyes ajánlattal időt, energiát és pénzt takarítson meg Önnek. Szakmailag hozzáértő tanácsadóink segítségével kínáljuk Önnek a jelenleg fellelhető biztosítások közül a legkedvezőbb ajánlatot.   Annak érdekében, hogy partnereik maximális hatékonysággal és gazdaságosan tudják használni a tőlük megvásárolt új gépeket, egy oktatási rendszert alakítottak ki, amelyben alap-, közép- és felső szintű ismereteket sajátíthatnak el a gépkezelők. Utóbbi a gödöllői Szent István Egyetemmel kötött együttműködésüknek köszönhetően emelt szintű oktatási anyagokat tartalmaz a GPS rendszerek és a KITE-RTK hálózat használatával kapcsolatban. Amennyiben új gépkezelő kezd dolgozni a géppel az oktatások újra felvehetők. Évente több mint 2000 ember vesz részt a vállalat által szervezett kurzusokon. 2016-ban indult a KITE komplex szaktanácsadási szolgáltatás, amely megoldást nyújt a precíziós gazdálkodás eszközrendszerének teljes körű kiaknázására. (precíziós gazdálkodási tanácsadás, gépüzemeltetési tanácsadás, agronómiai tanácsadás).   A cég által értékesített gépek a vevő nevén szerepelnek a gyártó garanciarendszerében, és ez folyamatos szervizfelügyeletet jelent a gazdálkodó számára. A több mint 250 fős, terv szerint képzett szervizapparátus közvetlen gyártói háttértámogatással segíti a gazdálkodókat a problémáik megoldásában. A vállalat, mint a John Deere és JCB gépek hivatalos magyarországi forgalmazója, gyári jótállás ellátására és a termékfejlesztő programok elvégzésére kizárólagos jogokkal rendelkezik. A javításokhoz, karbantartásokhoz európai szintű és rövid határidejű szervizszolgáltatással, országos lefedettségű hálózattal, jelentős szervizműhelyi kapacitással áll partnerei rendelkezésére.   A cég az általa forgalmazott valamennyi gépmárkához teljes körű alkatrészellátást biztosít. Átlagosan mintegy 60 000 féle cikk található a raktárakban. Logisztikai háttere lehetővé teszi, hogy a raktáraiból az ország bármely pontjára, rövid szállítási határidővel tudjon alkatrészeket szállítani. A 24 órás alkatrészellátás hátterében a saját raktárkészleteken felül a John Deere és a JCB európai és amerikai raktárkészletei is rendelkezésre állnak, melyekből naponta menetrendszerinti járatok szállítják az árut a vevőkhöz. A különböző agronómiai szezonokban alkatrészellátási ügyeletet biztosítanak a partnerek számára, hogy a megrendelt alkatrészt minél gyorsabban eljuttassák a meghibásodott géphez – legyen az akár a szántóföldön. Igény esetén, a szervizszerelők kiszállítják az alkatrészt, és szakszerűen, garanciával javítják a meghibásodott gépet.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás