Az Európai Unió tagállamainak nincs lehetőségük rá, hogy gazdálkodóiknak átmeneti mentességet biztosítsanak a vetésváltás és a nem termelő területek kijelölésének új szabályai alól. Ezért jövőre életbe lépnek a jóváhagyott magyar KAP Stratégiai Tervben foglalt szabályok. A termelőknek így már a szigorúbb szabályok alapján kell megtervezniük a jövő évi vetést, amiben segítségükre lehet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által készített kiadvány is.

Elindultak az őszi vetések, és a legtöbb gazdaságban már formálódnak a jövő évi vetéstervek is. A termelők részéről a korábbiaknál is nagyobb körültekintést igényel ez a feladat, hiszen a jövő évtől életbe lépnek az új Közös Agrárpolitika vetésváltásra és a biológiai sokféleség megőrzésére – köztük az ugaroltatásra – vonatkozó szabályai. A NAK vonatkozó cikkét szemléztük.

Az új ugaroltatási és vetésváltási szabályokra is figyelni kell a 2024-es vetési tervek elkészítésénél - Fotó: Magro.hu, CSZS, Potyond

Vége a mentességnek, új szabályoknak kell megfelelni

Az idei évben a tagállamok kérésére az Európai Bizottság (EB) a bizonytalan globális élelmiszer-ellátási helyzet miatt átmeneti mentességet tett lehetővé a gazdálkodók számára az egyes támogatási jogcímekhez kapcsolódó, kötelezően betartandó vetésváltási és parlag-kialakítási szabályok alól, annak érdekében, hogy a rendelkezésükre álló szántóterületüket minél nagyobb mértékben használhassák termelésre. 

Hazánk – több más uniós tagállammal együtt – kérte az Európai Bizottságtól, hogy 2024-re is terjessze ki a derogációt, vagyis adjon mentességet a termelőknek a szigorú vetésváltási és a biológiai sokféleség megőrzésére vonatkozó előírások alól. Az EB azonban egyértelművé tette, hogy az előttünk álló esztendőben már az új KAP szabályai szerint kell gazdálkodniuk a termelőknek.

Több kiadvány segíti a helyes vetésváltás és ugaroltatás tervezést

Annak érdekében, hogy a termelők könnyebben eligazodjanak az új támogatási szabályok között, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara korábban számos kiadványt készített. Ezek egyike a feltételesség szabályrendszerének részleteit ismerteti. A tájékoztató kiadványt ugyan már a 2023-as egységes kérelem benyújtási időszak előtt megismerhették az érintettek, azonban most nyertek igazán aktualitást a benne található információk. Az őszi és a jövő évi vetésszerkezetek tervezésénél komoly segítséget jelenthet a termelőknek a kiadvány, amely a feltételesség összes elemére kiterjed.

Ugyanakkor, ha a két főnövény között másodvetést alkalmaznak, a vetésváltás teljesül. A másodvetést az adott évi főnövény betakarítását követő 30 napon belül – legkésőbb október 31-ig – el kell vetni és a vetést követően 15 napon belül bejelenteni. A másodvetésnek mindkét főnövénytől különböző növénycsaládhoz kell tartoznia, így például őszi búza és a tavaszi búza sorrend nem megfelelő a vetésváltás szabályai szempontjából.

Fontos szabály, hogy az üzemen belül a vetésváltással érintett területekbe nem kell beleszámítani az évelő szántóföldi kultúrákkal borított területet, beleértve az ideiglenes gyepet, mely a feltételesség esetében szántónak minősül, a víz alatt álló kultúrákkal borított területet, illetve a parlagon hagyott területet. Az ökológiai gazdálkodás szerint tanúsított területeket úgy kell tekinteni, mint amelyek megfelelnek ezen előírásoknak.

Van rugalmasság a szabályban

Az uniós szabályozás a vetésváltás teljesítése tekintetében lehetőséget ad a gazdálkodóknak némi rugalmasságra. Így – néhány kivételtől eltekintve – elegendő a szántóterületek legalább 33,33%-án megvalósítani a vetésváltást és emellett biztosítani, hogy három éven belül a gazdaság minden szántóterületén megvalósul a vetésváltás úgy, hogy a három év alatt legalább egyszer különböző főnövényt termeszt, mint a másik két évben. 

Ezt a rugalmasságot ugyanakkor a burgonya, a napraforgó, a káposztarepce, a szójabab, a cukorrépa, az olajtök, valamint a dinnye esetében nem lehet alkalmazni. A termelőknek tehát figyelniük kell arra, hogy ha az idei évben a felsorolt növények valamelyikét vetették egy adott táblán, akkor a 2024-es egységes kérelemben ugyanazon táblára nem jelenthetik ugyanazt a növényt. Ez a 10 hektárnál kisebb összes szántóterülettel rendelkező gazdálkodókra is vonatkozik, a másodvetés alkalmazása azonban ebben az esetben is megtöri a sort - írták.

A HMKÁ 8-as előírás

A másik fontos előíráscsoport, a HMKÁ 8-as előírás, amely meghatározza a nem termő területek és tájképi elemek minimális arányát a szántóterületeken. Az előírás ezen felül a védett tájképi elemek megőrzését is tartalmazza, illetve költési és fiókanevelési időszakban megtiltja a sövények és a fák kivágását is. Ebben az előírásban a gazdaság összes szántóterületének méretéhez viszonyítva két lehetőség választható. 

  • Az első esetben a szántóterület legalább 4 százalékának kifejezetten nem termelő területnek, vagy nem termelő tájképi elemnek kell lennie, beleértve a parlagon hagyott földterületeket is. 
  • A második esetben a szántóterület 7 százalékára vonatkozik a megkötés, ebbe a 7 százalékba azonban a parlagon hagyott területek és a tájképi elemek mellett beleszámítható a növényvédő szerek használata nélkül termesztett ökológiai jelentőségű másodvetés, illetve a nitrogénmegkötő növények is. Ez utóbbi az összes szántóterület 4 százaléka lehet.

Az új rendszer sajátosságai és a tájképi elemek

Az előírásokban foglalt választott kötelezettségek teljesítése esetén a tájképi elemek külön súlyozási tényezővel rendelkeznek, emiatt az elszámolható területméretet a terület és a súlyozási tényező szorzata adja. Az új rendszerben minden tájképi elemet kizárólag a mezőgazdasági parcella részeként lehet bejelenteni, elszámolni és igényelni. Védett tájképi elem a magányosan álló fa, fa- és bokorcsoport, a gémeskút, a kunhalom, a terasz és a kis kiterjedésű tó. A nem termelő tájképi elemek közé sorolható – a védett tájképi elemek mellett – a fás, cserjés sáv, a táblaszegély, a vízvédelmi sáv, a kis vizes élőhely, az erózióvédelmi sáv, illetve a nem termelő beruházással létrejött erózióvédelmi létesítmény. Ez utóbbiak legfeljebb a tába 50%-át foglalhatják el.

A parlag szabályai

Az előírás szerint a parlagon hagyott terület legrövidebb pihentetési időtartama január 1-jétől augusztus 31-ig tart, ez idő alatt gondoskodni kell a talaj növényborítottságáról vagy a tarlómaradványok általi takarásáról. A parlagon hagyott területen megengedett a tisztító kaszálás, a szárzúzás és a tisztító legeltetés, azonban a kaszálék lehozatala tilos augusztus 31-ig.

A nem termelő tájképi elemek és területek minimális arányára vonatkozó előírása alól – a vetésváltáshoz hasonlóan – mentesülnek azok a gazdaságok, amelyek 10 hektárnál kevesebb szántót művelnek, a támogatható mezőgazdasági területük több mint 75%-a állandó gyepterület, a szántóterület több mint 75%-át gyep vagy egyéb egynyári takarmánynövény, hüvelyes növények, vagy ezek kombinációjának termesztésére használják.

A Feltételességről itt találni több részletet:

A Feltételesség szabályrendszere című NAK kiadvány

A feltételességről szóló tájékoztató

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás