Az Ukrajnában zajló krízisnek nemcsak a politikai vonulatait érdemes nyomon követnünk a híradásokban, hanem nem árt odafigyelni a mezőgazdasági következményeire is. Ezek ugyanis még erősödő külföldi agrárkapcsolatokat is jelenthetnek Magyarországnak.

Ukrajna Magyarország jelentős külgazdasági partnere, az áruforgalmi és az export terén is a 14. helyet foglalja el a fontossági sorrendben, emellett az Európai Unión kívüli országok között a harmadik legjelentősebb exportpiacunk a 2012. évi külügyminisztériumi adatok alapján.

De nemcsak hazánk esetében, hanem világviszonylatban is fontos helyet tölt be: Ukrajna a világ harmadik legnagyobb kukorica-, és ötödik legnagyobb búzaexportőre. A válság hatására ezen termékek világpiaci ára jelentősen megnövekedett, hiszen a kukorica ára 8 %-kal emelkedett év eleje óta, a búza ára pedig az elmúlt egy hónapban 11 %-kal nőtt. Pedig nem arról van szó, hogy kevesebb termény állna rendelkezésükre, hanem a gazdák a bizonytalan helyzet miatt inkább raktározásra készültek fel: Ukrajnában nagyjából 4 millió tonna kukorica és 2,5 millió tonna búza van talonban.

A magyar piacon is folyamatosan emelkedik a búza ára az év eleje óta. Erről részleteket a Magro Gabonaindex aloldaunkon talál.

A drágulás mellett, azonban a válságnak pozitív vonulata is lehet a hazai mezőgazdaság számára: Diplomáciai megbeszélések indultak el annak irányába, hogy Magyarország tudná pótolni Ukrajna elmaradó szállítmányait Iránba, mivel a zavargások miatt nem indultak el jelentős kukorica, mezőgazdasági gép és alkatrész szállítmányok. Bár Magyarország közép-európai viszonylatban nagy termelőnek számít, a teljes ukrán termést azonban nem tudnánk pótolni. Az ukrán kukoricamezők nagysága 5,2 millió hektár, míg itthon 4,8 millió hektár. A termésmennyiségünk is jócskán elmarad, hiszen tavaly 6,8 millió tonna kukoricát termeltünk, és az eddigi legnagyobb termésmennyiségünk is 9 millió tonna volt – ez nagyjából a harmada az ukrán teljesítménynek. A tárgyalások még folynak az ügyben, mindenestre egy ilyen jellegű agrár-együttműködés igencsak kedvező lenne a hazai mezőgazdaságnak.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás