A tojásáremelkedést egyértelműen a takarmányárak jelentős növekedése, valamint az energia- és a munkaerő drágulása generálja, ami miatt a hazai tojástermelők, gazdák jó része jelenleg önköltségi szint közelében, vagy még az alatt dolgozik. Az említett a hatások folyamatosan felfelé hajtják az árakat, így szinte biztos, hogy az elkövetkező időszakban további tojásdrágulás várható. Az ország legnagyobb tojástermelője, a Gyermelyi Zrt. kereskedelmi igazgatója, Káhn Norbert, foglalta össze a tojásfronton kialakult helyzetet.

Rendkívül nagy a bizonytalanság a tojáspiacon – mondta. A takarmányköltségek – amelyek meghatározóak a tojás önköltségében – hónapról hónapra növekednek, és további jelentős emelkedésre van kilátás a rendkívül rossz kukoricahozamok és a szintén nem túl fényes napraforgó terméskilátások miatt. Amint kifutnak a régebbi készletek, mindenki további jelentős árnövekedést lesz kénytelen elszenvedni. A gabona esetében, az új termés magasabb ára már megjelent a költségekben. A gyenge forint árfolyam is árfelhajtó hatású a takarmányipari alapanyagok egy részénél, mert a jegyzések devizában nomináltak - jelent meg a kemma.hu-n.

Fotó? Pixabay

A szakember szólt arról is, hogy a teljesen elszabadult energiaárak az inputanyagok további emelkedésével járnak, miközben jelentősen növelik a takarmánygyártás és az állattartás közvetlen költségeit is.

A magas előállítási költségek miatt vélhetően csökkenni tojáskibocsátás is, mert a finanszírozás drasztikus emelkedésével nem tud minden piaci szereplő lépést tartani. Így a szűkebb kínálat önmagában is áremelkedést okozhat. Ehhez jön a szintén történelmi magasságokban lévő üzemanyagár, ami a logisztikai költségek emelkedése révén beépül majd a végtermék árába.

A következő hónapokban a szűkülő kínálat mellett egy általános, szinte minden költségtényezőre jellemző növekedés várható, ami egyértelműen magas átadói és fogyasztói árakat eredményezhet. Egyes becslések szerint a jelenleg darabonként nagyjából 65–70 forintos tojás ára, az ősz végére, elérheti akár a száz forintot is. 

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás