Az elmúlt időszakban sajnos folyamatosan be kellett számolni az élelmiszeriparban sorra jelentkező problémákról, olykor-olykor kritikus helyzetekről. Koronavírus-járvány, gyilkos állatbetegségek, áremelkedések és ellátási zavarok kísérték végig az életünket. Ezt most még az orosz-ukrán háború is megfejelte, méghozzá nem is akárhogyan.

Mint ismeretes, az arab térségeket kenyérhiány fenyegeti. Ám egyre inkább úgy tűnik, hogy hasonló probléma várhat Európára is, méghozzá az étolajjal.

Nem meglepő módon a gabonára, a napraforgóra és az étolajra mért a konfliktus súlyos, közvetlen csapásokat (Fotó: Pixabay)

Bizonyára számos kérdés felvetődik mindenkiben: milyen árak várnak majd ránk a boltokban? Hogyan lehet az Ukrajnából és Oroszországból kieső alapanyagokat pótolni? Egyáltalán, van bármilyen megoldás? – tesz fel egy sor kérdést az agrarszektor.hu.

A szomszédban dúló háború tulajdonképpen szinte mindent közvetve befolyásol. Az ellátási láncok egyébként is gyengébben működtek a koronavírus-járvány miatt, ez a gyengülés pedig most még jellemzőbbé vált.

Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy ketté kell választani a dolgokat: vannak közvetlen és közvetett hatások. Nem meglepő módon a gabonára, a napraforgóra és az étolajra mért a konfliktus súlyos, közvetlen csapásokat. És úgy tűnik, hogy rövid távon nagyon jelentős hatásai lehetnek még. Emiatt a takarmányokkal is lehetnek gondok. Magyarországon ugyan nem, de a világpiacon igen, így az állattenyésztést is nagyban érinti ez a probléma. Mondhatni, hogy direkt vagy indirekt módon mindenre hatással van.

A konfliktus okán a már korábban is emelkedő energiaárak is az egekbe törtek. Sok, gyártáshoz szükséges alapanyagról derült ki, hogy jelentős részben származik Ukrajnából és Oroszországból. Gondolhatunk itt például a műanyagra, a konzervdobozra, az üvegre és a különböző csomagolóanyagokra is.

Súlyos ellátási zavarok lehetnek, mind a termények, mind az energia, mind a termeléshez szükséges adalékanyagok miatt – vélekedett a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke.

Van, ami nem megy egyik napról a másikra

Felmerülhet a kérdés, hogy a fent említett alapanyagokat, energiát vajon honnan lehet pótolni? Mivel nincsenek csodák, ezek nem helyettesíthetők könnyen rövid távon, de természetesen minden ország, minden cég keresi az alternatívákat.

Hallani lehet olyat is, hogy Nyugat-Európa egyes üzleteiben nincsen étolaj. Ez nem azt jelenti, hogy van, de csak sokszoros áron lehet kapni, hanem azt, hogy rövidebb-hosszabb ideig egyszerűen nincsen (Fotó: Pixabay)

Ám a háború mellett még egy komoly gond ütötte fel a fejét: Kínára újra lecsapott a koronavírus. A járvány miatt már az elmúlt években is voltak fennakadások a kínai oldalról, ami most ismét visszatérhet. Vélhetően középtávon lehet majd alternatív csatornákat találni.

Aki a konfliktusból kimarad, annak lépnie kell. Bizonyos értelemben Európa is lép, hiszen a potenciálisan bevont szántóföldi területek növekedhetnek. A nagy kérdés, hogy energiaellátásban hogyan függetleníthetik magukat az országok Oroszországtól, illetve az említett alapanyagokban hogyan függetleníthetik magukat Ukrajnától?

Óriási a nyomás az ukrán vasutakon is

Mivel az orosz hadihajók tulajdonképpen elvágták Ukrajnát a Fekete-tengertől, ezért vasúton próbálják meg a szállítást lebonyolítani Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia és Moldova irányába is. Küzdenek az ukrán vasutak, nincsen ugyanis elegendő gabonaszállító kocsi az ország nyugati határán, és a sínek nyomtávszélességének különbsége miatt elengedhetetlen átrakodási kapacitások is szűkösek. Így pedig csak nehézkesen tudják kivinni az árut az országból.

Ukrajna az agrártermékek jelentős részét a fekete-tengeri kikötőkből indította útnak, ez a lehetőség azonban a háború miatt megszűnt. Ezért a kereskedők elkezdtek alternatív exportútvonalak után nézni. A vasút azonban, úgy tűnik, egyelőre nem bír el ekkora mennyiségű szállítmányt.

Küzdenek az ukrán vasutak, nincsen ugyanis elegendő gabonaszállító kocsi az ország nyugati határán, és a sínek nyomtávszélességének különbsége miatt elengedhetetlen átrakodási kapacitások is szűkösek (Fotó: Pixabay)

Jöhet az étolajkrízis Európába?

A háború miatti fennakadásoknak köszönhetően a drasztikusan megugrott árakat sok más helyen, például az arab világban is érzik már. Például kenyérhiány léphet fel több országban, köztük a polgárháború sújtotta Jemenben is. Ahol így is milliókat éhínség fenyeget.

Emellett a háború esetén fellépő ellátási nehézségek súlyos csapást mérnének az élelmiszerimportra berendezkedett országokra, például Egyiptomra, Líbiára, és Libanonra is. Azonban Európa sem „nyugodhat meg”. Rövid távon a legkritikusabb helyzete az étolajnak van, mivel itt van nagyon meghatározó szerepe Ukrajnának. Hallani lehet olyat is, hogy Nyugat-Európa egyes üzleteiben nincsen étolaj. Ez nem azt jelenti, hogy van, de csak sokszoros áron lehet kapni, hanem azt, hogy rövidebb-hosszabb ideig egyszerűen nincsen – hangsúlyozta Éder Tamás.

A szakember hozzáfűzte azt is, hogy valóban Észak-Afrika a legkitettebb, hiszen az alapvető élelmiszer-ellátás a fekete-tengeri ellátóláncra volt építve, lényegében a háborúban érintett két országra alapozták az ellátásukat. Most viszont egyik országból sem jön a gabona, de próbálkoznak valamilyen alternatívát találni.

A magyar boltokat is elérheti a komolyabb áremelkedés?

Éder Tamás szerint gyakorlatilag már el is érte. Azokon a termékeken kívül, amelyeken az állami ársapka van, minden élelmiszer drágult, és drágulni is fog. Fel kell készülni arra, hogy még komolyabb áremelkedésekkel fogunk találkozni az elkövetkezendő időkben.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás