Bajban az ukrán baromfitartó gazdák, ugyanis a közelmúlt negatív politikai és gazdasági folyamatai jelentősen visszavetették a baromfiágazat fejlődését. De mi a helyzet Európa többi országában?

Ukrajnában a helyzet drasztikus: a helyi valuta gyengül, a takarmányárak emelkednek, ennek hatására a termelési költségek közel 60 százalékkal emelkedtek az elmúlt időszakban. Amennyiben ez még nem lenne elég probléma az ukránoknak, elveszítették legfontosabb exportpiacukat, Oroszországot is.

Apropó, Oroszország. Piaci elemzők szerint 5 ezer tonna pulykahúst exportált Oroszország 2014-ben, ami azt jelenti, hogy 2013-hoz képest majdnem 60 százalékkal kevesebb pulykát sikerült külföldre értékesíteniük. A legnagyobb beszállítójuk Franciaország volt, de a kereskedelmi korlátozások miatt Brazília lépett az első helyre importőrök tekintetében.

Az Európai Bizottság adatai alapján 2015 első tizennyolc hetében 187,05 euró/100 kg volt az egész csirke uniós átlagára, ez 3,2 százalékkal maradt el az előző év hasonló időszakának átlagárától.

Térjünk át Magyarország baromfipiacára

A KSH adatai szerint Magyarország baromfihúsimportja 19 százalékkal, 6,2 ezer tonnára esett vissza a 2014-es hasonló időszakhoz képest. A legtöbb baromfihúst Ausztriából (1,6 ezer tonna), Németországból (993 tonna) és Hollandiából (901 tonna) kapjuk. A vizsgált időszakban háromszor több baromfihúst importáltunk Szlovákiából, 77 százalékkal többet Olaszországból, 215 százalékkal többet Írországból, mint egy évvel korábban, viszont az Egyesült Királyságból 78 százalékkal kevesebbet.

5 százalékkal csökkent a vágócsirke ára idén
 

Magyarország baromfihúsexportja 2015 első két hónapjában 1 százalékkal emelkedett 2014 azonos időszakához képest. A legtöbb baromfihúst Romániába és Ausztriába szállítottuk. Érdekesség, hogy a Dél-afrikai Köztársaságba irányuló baromfiexport nagymértékben, 223 százalékkal emelkedett, így 3,2 ezer tonna került értékesítésre. A német piacunk továbbra is stabilnak mondható, 2,6 ezer tonna baromfihúst adtunk el részükre 2015 első két hónapjában.

Hazánkban 262 Ft/kg a vágócsirke élő súlya, ez 5 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbi árakhoz képest. Az egész csirke feldolgozói ára is csökkent, 503 Ft-ról 481 Ft-ra, a csirkecomb is olcsóbb lett, 507 Ft helyett csak 473 Ft-ot kell fizetni érte, míg a csirkemell ára 1 százalékkal csökkent, 987 Ft-ot kérnek érte.

Forrás: AKI

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás