A LEADER program a vidékfejlesztési támogatáspolitika egyik fontos elemeként hosszú évek óta szolgálja a vidéki Magyarország fejlődését. A Vidékfejlesztési Program lezárásához közeledve a 2014-ben kezdődött jelenlegi LEADER program is zárul. A helyét átveszi a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terven alapuló új kezdeményezés. A következő években országosan összesen 105 elismert Helyi Akciócsoport vehet részt a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv LEADER programjának megvalósításában.

Nagy István agrárminiszter a témával kapcsolatban arról beszélt, hogy a támogatási eszközrendszer a LEADER Helyi Akciócsoportok lelkiismeretes munkáján nyugszik, amelyek működése jelenleg is biztosított, és az Irányító Hatóság már dolgozik az új időszak forrásait biztosító szabályok kialakításán. A Vidékfejlesztési Program keretében rendelkezésre álló, vagyis még a jelenlegi ciklushoz kötődő LEADER fejlesztési források kapcsán kiemelhető, hogy 2023. november 2-ig mintegy 64 milliárd forint összegben történt kötelezettségvállalás, ami több mint 13 ezer – a legkülönbözőbb típusú fejlesztéshez kapcsolódó – támogatott kérelmet jelent. Az Agrárminisztérium írt a részletekről, ezt az anyagot szemléztük.

A Vidékfejlesztési Program lezárásához közeledve a 2014-ben kezdődött jelenlegi LEADER program is zárul, a helyét a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terven alapuló új kezdeményezés veszi át - Fotó: Magro.hu, CSZS, Dunaszekcső

Az akciócsoportok munkája

A KAP Stratégiai Terven alapuló, vagyis a 2023 utáni LEADER program végrehajtásának első lépéseként 103 korábban is működő és 2 újonnan megalakult Helyi Akciócsoport elismerése megtörtént. Az akciócsoportok feladata az adott kistérség vidékfejlesztési stratégiájának kialakítása, célja, hogy a kistérségekben a vidékfejlesztésre szánt uniós forrásokat a helyi közösségek bevonásával használják fel. Mind a korábban működő, mind pedig az új akciócsoportok már elkészítették a Helyi Fejlesztési Stratégiákat, melyeket az Irányító Hatóság jóváhagyott. Ez alapján a következő években országosan összesen 105 elismert Helyi Akciócsoport vehet részt a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv LEADER programjának megvalósításában, hozzájárulva a vidéki térségek további fejlődéséhez – mondta a miniszter.

A program összefoglalása

A Wikipedia gyűjtése szerint a LEADER program az Európai Unió vidékfejlesztési politikájának része, az Európai Bizottság által kidolgozott négy közösségi kezdeményezés egyike.

A program célja, hogy a vidék fejlesztésére szánt uniós források ne egymástól elkülönült területeken (oktatás, egészségügy, mezőgazdasági fejlesztés, kulturális fejlesztés, vállalkozás fejlesztés stb.) és ne a helyi társadalom megkérdezése nélkül legyenek felhasználva, hanem integrált kezdeményezéseken keresztül és a helyi politikai, gazdasági szereplők és civilszervezetek bevonásával.

Ennek érdekében minden kistérségben „Helyi Akciócsoportot” kell létrehozni, amelybe az önkormányzatok, a kistérség vállalkozói és a kistérség civil szerveződései kerülhetnek be. Ezen akciócsoportok feladata az adott kistérség vidékfejlesztési stratégiájának kialakítása. Ezután a rendelkezésre álló vidékfejlesztési forrásokat helyben, helyi pályáztatás útján osztják szét olyan projektekre, amelyek ezen – helyben kialakított – stratégiával összhangban állnak.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás