Békés megyében az esőzések és a belvíz miatt több mint 38 ezer hektárt nem tudnak megművelni a gazdák az ősszel, a terület jelentős hányadán a tarlóhántás sem történt meg, ötezer hektárról pedig nem tudták betakarítani a kukoricát.A talajmunkákat a fagyos időszakban lehet majd folytatni.

Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei elnöke elmondta: a kamara 2014-es decemberi zárójelentése szerint a tervezett 155 ezer hektár helyett decemberig 116 250 hektárt műveltek meg, a terület 25 százalékán nem tudták elvégezni a gazdák az őszi talajforgatást és szántást. A talajmunkálatok folytatására a fagyos időszakban nyílik újra lehetőség.

Az elmúlt két és fél hétben Békés megye térségeiben 50-170 milliméter közötti csapadék hullott, a talajok mostanra szinte mindenhol száz százalékig telítődtek, nem lehet dolgozni rajtuk. Kritikus a helyzet Észak-Békésben, ahol nagy belvízfoltok alakultak ki a szántókon, a legelőkön, a gyümölcsösökben, a területek egy része megközelíthetetlen, így a károkat sem lehet pontosan felmérni. Az őszi vetésű kalászosok és az őszi káposztarepce egy része is víz alá került a kötöttebb észak-békési talajon.

Kulcsár László elmondta azt is, hogy a belvíz miatt 5242 hektáron, a megyei vetésterület négy százalékán a földeken maradt a kukorica. Gondot jelent, hogy döntően a kisebb területeken gazdálkodók nem tudták a termést betakarítani. Észak-Békésben a nagyobb gazdaságoknál is maradt talpon kukorica. A területekről a termést már csak jelentős minőségi romlás mellett lehet majd betakarítani, ha az idő engedi - tette hozzá.

Az elnök tájékoztatása szerint ugyanakkor a kukorica ágazat rekord évet zárt a 2014-es gazdasági évben Békés megyében, 125 808 hektár területről összesen 993 ezer 883 tonna jó minőségű termést takarítottak be, hektáronként átlagosan 7,9 tonnát.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás