Belgium mintegy négyezer sertést vágna le a nemrégiben, összesen kilenc vaddisznó esetében kimutatott afrikai sertéspestis terjedésének megelőzése érdekében. Az intézkedés 630 négyzetkilométeres területet érint. Belgium mintegy négyezer sertést vágna le a nemrégiben, összesen kilenc vaddisznó esetében kimutatott afrikai sertéspestis terjedésének megelőzése érdekében - közölte a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn. A belga agárminiszter javaslata alapján azon a mintegy 630 négyzetkilométeres területen, ahol szeptember közepén és azt követően a betegséget hordozó vaddisznókat találták, egészségi állapotuktól függetlenül minden sertést levágnának. Noha több ezer sertésről van szó, kivételes intézkedést kell hozni egy katasztrófa elkerülése és a belga húsexport védelme érdekében.
Belgiumban is megtalálták az ASP vírusát (Fotó: Pixabay, beahohl)
Az Európai Bizottság üdvözölte a döntést, amely véleményük szerint az egész európai húsiparra nézve kedvezően hat majd. Belgium egy héttel ezelőtt 63 ezer hektárra kiterjedően fakitermelésre és erdőjárásra vonatkozó tilalmat vezetett be az érintett régióban. Célja, hogy a vaddisznók ne riadjanak meg, és ne vándoroljanak át más területekre, vagy akár a szomszédos Németországban, vagy Luxemburgba. Az intézkedés október közepéig marad érvényben. A döntésre azt követően került sor, hogy az afrikai sertéspestis miatt egy sor ország sertéshúsra embargót vezetett. Belgiumban mintegy 6 millió sertés tartanak, és ezzel az uniós országok között a nyolcadik helyen áll. A legtöbb sertést, a teljes belga állomány 93 százalékát Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű tartományában tartják, vágóhídjain több mint egymillió tonna sertéshúst dolgoznak fel évente. A hús mintegy kétharmadát szállítják külföldre. A belga sertéshúsnak az unió piacain mintegy 5 százalékos a részesedése. A teljes belga sertéshúsexport értéke tavaly elérte az 1,27 milliárd eurót. Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás