Az április végi fagyokkal kapcsolatban még mindig napvilágot látnak friss információk. A szőlészetekben a hírek szerint volt, ahol 10, de volt, ahol 90 százalékos fagykár keletkezett. Mit jelent ez pontosan, illetve számíthatunk-e idén finom borokra? Nos, a hírek szerint még akár remek borok is készülhetnek a megmaradt szőlőből!

Nagyon rosszkor érkezett a tavaszi fagy a szőlőkre – nem mintha tudna jókor jönni egy fagyos tavaszi hajnal. A téli fagyokkal szemben ellenálló fajták telepítésével lehet védekezni, viszont a tavaszi fagy kártételének mértéke attól függ, milyen fejlettségű növényt ér el. Az április végi fagyok a legrosszabbkor jöttek, pont a fiatal hajtásokat csípték el a szőlőn.

Nem mindenhol volt ugyanolyan méretű a pusztítás. Egyes területeken a tőkék alja károsodott, máshol egy sávban, vagy épp egy sorban fagyott el a szőlő. Pont amiatt a veszteséget százalékosan megítélni még nem lehet. Azt viszont lehet már tudni, hogy a nagyobb károk a Nyugat-Dunántúlon keletkeztek, valamint Somogyból és az Alföldről is érkeztek bejelentések. A Mátraalján viszont csak kisebb fagyokról érkeztek információk.

Azok a borászok, akik reduktív technológiával készítik a borukat, nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Nem tudják ugyanis évekig tárolni nedűiket, adott szezonban túl kell adniuk rajta tárolási nehézségekből kifolyólag. Akik fahordós technológiával dolgoznak, meg tudják oldani a borok tárolását, így a piacvesztést is megúszhatják egy ilyen szélsőséges esemény bekövetkezésekor.

Sok helyen nem számolhatnak idén ilyen szép terméssel (Fotó: Shutterstock)
 

A reduktív technológiával dolgozók a veszteségeiket szőlővásárlással csökkenthetik, viszont ezt nem sokan engedhetik meg maguknak.

Egyébként minden évben érik károk a szőlőbirtokokat. Hol az aszály, hol egy-egy nagyobb vihar teszi tönkre a termés egy részét. A mostani esemény egyedisége abban rejlik, hogy egy-egy területre koncentrálódott a károk java része.

Több gazda azonban próbálja pozitívan felfogni a történteket, azt mondják, a természet elvégezte az ember helyett a terméskorlátozó feladatot. Ez ugyan nem teljesen igaz, a gazda ugyanis tudatosan válogatja ki, melyik fürtöket hagyja meg és melyiket távolítja el, a fagy viszont nem válogat. Ugyanakkor, ha a következő időszakban megfelelő lesz az időjárás, még akár remek borok is születhetnek, akár a fagykáros területeken is, persze kisebb mennyiségben.

Forrás: tozsdeforum.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás