A 2000-es évek elején kevés volt a bivaly az országban, ma már egyre többen tartják ezt a szívós állatot. A Kis-Balatontól dél-keletre található, Zalakomár településhez tartozó Kápolnapusztai Bivalyrezervátumban élő bivalycsorda története 1992. április 13-án majdnem szomorú véget ért. Ekkor a terület és az állomány még a Nagykanizsai Állami Gazdaság tulajdona volt, amely a felszámoláskor mind egy szálig le akarta vágni a bivalyokat. De az akkor 27 üsző és 2 bika alkotta gulyát és a területet átvette a Nemzeti Park elődje, az Országos Természetvédelmi Hivatal, így az állatok életben maradhattak. 2018-ban a két, egymáshoz közeli telepen már nagyjából 500 jószág legel, Kápolnapusztán 150, Zalaváron 160 egyed, plusz a 200-ra tehető szaporulat - írja az Agro Napló riportja. A bivalyok 4 gulyában vannak, mindhez 1-1 bika tartozik. Zalakomártól északra 120-130 hektár legelőjük van, de ha a bővítésre megnyert pályázat keretében Szőkedencsen megvalósul az élőhely rekonstrukció, akkor a terület letisztítása, kétszeri szárzúzása és kaszálása után az állatok összesen 200-250 hektáron élhetnek. A másik telepen, Zalavár mellett 2 gulya szolgálja a génmegőrzést egy 150 hektáros legelőn, aminek hasznos mérete a Kis-Balaton vízviszonyaitól függ.
Egészen közelről láthatóak a bivalyok a Balaton-felvidéki Nemzeti Park zalakomári Bivalyrezervátumában
A bivaly azoknak a gazdáknak való, akik mélyebb fekvésű gyepeket, legelőket, nádasfoltokat szeretnének hasznosítani, mert ez a jószág kitakarítja és átalakítja azt a területet, ahová már a birkákat sem lehet kiengedni – mondta  Kovács Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Kis-Balaton tájegység vezetője.
A rezervátumban négy szerepet töltenek be a bivalyok:
  • a génmegőrzés,
  • a fajta bemutatása,
  • a hústermelés és
  • a legelő karbantartása.
Viszonylag jó hasznosítja a gyengébb típusú legelőket, ám nem igénytelen, inkább szerényebbel is beéri, mint az intenzív húsmarha. A piac viszont még mindig nem értékeli azt, hogy az itteni bivaly húsa szinte bio minőségű, mivel az állatok semmilyen abraktakarmányt és kiegészítőt nem esznek - mondta a szakember.
Ennyibe kerül a bivalyhús
A bivalyrezervátumból a nagyjából 150 bikaborjút 130-250 kilós tömeggel adják el vágóba. A zalakomári bivaly ára 480 forint+áfa továbbtartásra, és 430 forint+áfa vágóba élősúlyban eladva. Ha viszont a jószág már éven felüli, akkor az ára kilónként akár 100-200 forinttal is olcsóbb lehet. Ennek az az oka, hogy a bivaly húskihozatala csak nagyjából 2,5 mázsáig jó. E felett viszont vastagabb csontú, bőrű és bendőjű lesz, mint a hagyományos húsmarhák. Emiatt az említett tömeg feletti állatokat összehasonlítva utóbbinak sokkal jobb lesz a hasznosulása.
Bivalyok pihennek a zalakomári Bivalyrezervátumban

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás