Érdekes felfedezéssel álltak elő kutatók. Szerintük, nem elég, hogy a helytelen táplálkozással a saját szervezetünket károsítjuk, de még a környezetünk is megsínyli például a túlzott húsfogyasztásunkat. Persze azonnal ötleteket is adtak arra vonatkozóan, hogyan gátoljuk ezeket a káros folyamatokat.

Az már köztudott, hogy a rossz étkezési szokások negatívan befolyásolják az emberi egészséget. Gondoljunk csak a túlzott húsfogyasztásra, a magas zsír- és cukortartalmú ételek túlzásba vitt bevitelére, vagy éppen a gyümölcsökben és zöldségekben szegény étrendre. Friss kutatások azonban rávilágítottak arra, hogy ezzel nem csak saját szervezetünket sodorjuk nehéz helyzetbe, de a környezetet is veszélyeztetjük.

A FAO sajtóközleményéből kiderül, hogy a teljes értékű gabonákon, a zöldségeken és a gyümölcsökön alapuló étrend sokkal kisebb terhelést jelent a környezetre. Ennek hatására a fenntartható fejlődés témakörébe beépítették az egészséges táplálkozás és a mezőgazdaság kapcsolatát is és ezzel a jövőben sokkal kiemeltebben fognak foglalkozni a szakértők, mint eddig bármikor.

Sőt, már most is több mint 80 országban (köztük hazánkban is) elérhetőek olyan táplálkozással kapcsolatos ajánlások, amelyek tudományosan megalapozottan gyakorlatiasan, az egyes országok szokásaihoz igazodva segítik a helyes táplálkozás elsajátítását az embereknek.

A FAO szerint ez lehet a jövő: sok zöldség, kevés hús az étlapon
 

Sajnálatos módon pont a leginkább érintett, alacsony jövedelmű afrikai országokban foglalkoznak legkevésbé ezzel a témával. Mindösszesen 5 afrikai ország adott ki táplálkozással kapcsolatos ajánlásokat lakosai számára.

Svédországban például a gyökérzöldségek fogyasztására próbálják ösztönözni az embereket a leveles zöldségekkel szemben, de elsősorban a növényi alapú étrend előnyeivel foglalkoznak az ajánlásokban. Brazíliában pedig a fenntarthatóság társadalmi és gazdasági hatásaival is kibővítették az eddigi tanácsokat. valamint a feldolgozott élelmiszerekről próbálják lebeszélni az embereket.

A szakértők viszont kihangsúlyozták: az ajánlások csak abban az esetben érhetnek el pozitív hatást, ha azok beépülnek a szabályozási rendszerbe és a gyakorlatban is használják őket, például a közétkeztetésben.

Íme, néhány alapszabály, ami országtól függetlenül minden embernek megfontolandó lehet:

  • legyen változatos az étrend, kerüljük az egyoldalúságot,
  • próbáljuk meg visszafogni a húsfogyasztást, valamint a tej- és tejtermékeket is csak módjával vegyük magunkhoz,
  • építsük be étrendünkbe a halat és a tengeri eredetű élelmiszereket,
  • kerüljük a magas zsír-, cukor- és koleszterin tartalmú ételeket.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás