A magyar agrárgazdaság az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül, termelékenysége és jövedelmezősége is nagymértékben emelkedett. Ennek köszönhetően évről évre jelentős mértékben hozzájárul a nemzetgazdaság eredményeihez - mondta el a Magyar Távirati Irodának az agrárminiszter. Nagy István közölte: a nemzetgazdaság első féléves külkereskedelmi többletének több mint a felét az agrárium adta.

Az eredmények a legfrissebb, 2019. első félévére vonatkozó külkereskedelmi adatokban is tükröződnek. A miniszter pozitív eredményként értékeli, hogy az év első 6 hónapjában az agrárexport 11,2 százalékkal növekedett és meghaladta a 4,7 milliárd eurót. Az agrárimport ennél szerényebb mértékben, 6,8 százalékkal emelkedett, értéke 3 milliárd euró volt. Ennek köszönhetően az agrár-külkereskedelmi többlet éves alapon 20 százalékkal bővült. Nagy István meghatározónak tartja az agrárgazdaság szerepét a nemzetgazdaság külkereskedelmében. Az agrártermékek aránya a teljes nemzetgazdaság külkereskedelmi többletéből 2019 első félévében 54,2 százalék volt, az agrárgazdaság 1672 millió euróval járult hozzá a 3085 millió eurós nemzetgazdasági többlethez. 2010-ben még csak a teljes export harmadát, 33,4 százalékát tette ki az agrárgazdaság, vagyis az elmúlt időszakban jelentős előrelépés történt.

Nagymértékben emelkedett a magyar agrárgazdaság termelékenysége és jövedelmezősége is az elmúlt években - képünkön balra egy kombájn, jobbra egy permetezőgép Bábolnán

Így bővült a magyar agrárgazdaság külföldi teljesítménye

Több éves távlatban még látványosabb az agrárgazdaság külkereskedelmének fejlődése - mondta a miniszter. 2010 és 2019 első féléve között az agrárexport 79,5 százalékkal, az egyenleg 77,5 százalékkal bővült. Fontos, hogy a magasan feldolgozott termékek kivitelének értéke 2010-óta évről évre növekszik, ami kedvező a hazai hozzáadott érték és a foglalkoztatás szempontjából. A feldolgozás fejlődése stabil és kiszámítható piaci környezetet hoz létre az alapanyag-termelés számára.

A tárcavezető kiemelte azokat a célzott szakpolitikai programokat és az aktív gazdaságdiplomáciát, amelyek hozzájárulnak az agrárgazdaság fejlődéséhez. Megemlítette, hogy az évente nagyjából 400 milliárd forintos nagyságrendet képviselő közvetlen támogatások és a közel 100 milliárd forintot kitevő nemzeti támogatások termelés és jövedelembiztonságot nyújtanak a gazdálkodóknak, továbbá biztos és kiszámítható finanszírozást jelentenek a fejlesztésekhez. A minisztérium az Európai Unió egyik legfejlettebb, 3 pilléres kockázatkezelési rendszerét működteti. Ez csökkenti a növénytermesztés termelési kockázatait, illetve mérsékli az időjárás okozta károk által okozott jövedelemkiesést. A kedvezményes forgóeszköz hitelprogramok és az intézményi kezességvállalás pedig könnyíti az agrárvállalkozások finanszírozását - folytatta.

Modernizáció és marketing

Az agrárgazdaság versenyképességét növelő beruházásokat ösztönzik a Vidékfejlesztési Program beruházási támogatásai, amelyek hozzájárulnak az alkalmazott technológia modernizációjához. Ezeken kívül a minisztérium aktív gazdaságdiplomáciával, külföldi marketingprogramokkal segíti elő a nemzetközi piacépítést. Az agrárexport növekedése bővülő értékesítési lehetőségeket jelent a magyar gazdálkodók és élelmiszeripari vállalkozások számára, ezért jó alapot nyújt az ágazat további fejlődése számára - mondta Nagy István.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás