A Hungrana Kft. már évtizedek óta jelen van a hazai mezőgazdaságban, mint kukoricafeldolgozó. Az 1990-es években napi szinten 400 tonna kukoricát tudtak feldolgozni, ez mára 3500 tonnára emelkedett, valamit a biomassza felvásárolási tevékenységük is jelentős.

Egy új üzemben bioetanolt fognak előállítani, kizárólag hazai, GMO-mentes alapanyagból. Ezzel nem csak a kukoricaigény fog növekedni a cég részéről – ami egyébként jó hír a gazdálkodóknak, akár emelkedhet is a termény ára -, hanem az egyéb, mezőgazdasági jellegű termékek iránt is növekedhet a kereslet. A biomassza erőműveiben – a már meglévőben és majd az újban is – szalma és napraforgóhéj pellet égetéséből nyeri a gőz- és hőszükségletét a Hungrana Kft.

Egyre több kukoricára van igény a határainkon belül
 

Idáig 12-15 ezer tonna napraforgóhéj pelletet és 60 ezer tonna szalmát égettek el évente, amellyel a gőz- és hőszükségletük kétharmadát tudták fedezni. Az új fejlesztésükkel ez az arány 100 százalékra ugrik. Azért biomassza tüzelésből fedezik energiaigényüket, mert csökkenteni szeretnék az üvegházhatású gázok kibocsátását és a fosszilis energia felhasználásukat.

A magyar gazdáknak a jövőben mérlegelési lehetőségek lesz, jövedelmezőbb-e hazai feldolgozó cégeknek eladni a termésüket vagy külföldre exportálják azt takarmány célra. A kukorica ugyanis mára nem kizárólag takarmányként van számon tartva, hanem akár az élelmiszeripar számára alkalmas alapanyagokat is előállíthatnak belőle, mint például cukrot, keményítőt és alkoholt.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás