Hirdetés
A brit juhágazatot kicsit későn gondolta át, akar-e Brexitet
A Brexit következményei továbbra sem egyértelműek. Egyesek szerint nem lesz hatással a brit gazdaságra, mások szerint komoly károkat is okozhat. Az állattenyésztők ugyanígy gondolkodnak: egy részük a csődtől fél az unióból történő kilépés miatt. Kérdéses a brit juhágazat jövője.
Az Egyesült Királyság kormánya a Brexit közeledtével igyekszik megnyugtatni az országban mezőgazdasággal foglalkozókat. Szerintük – mármint a kormány szerint – ugyanis egy, az unióval létrehozandó szabadkereskedelmi megállapodás minimalizálni fogja a kilépésből származó veszteségeket.
Komoly bajba kerülhet a brit juhágazat a Brexit miattAzonban ettől nem lettek sokkal nyugodtabbak a gazdálkodók. Szerintük, ugyanis ha az egyezmény nem jön létre, a juhtenyésztők bevételei 38 százalékkal is csökkenhetnek. Ennek oka, hogy a juhágazat az exportra rendezkedett be. A kilépést követően azonban jelentősen emelkedni fog a juh húsának vámja is, így olyan alacsony áron tudják majd csak értékesíteni terméküket, hogy sokan akár csődbe is mehetnek.
Hirdetés
Szabadkereskedelmi egyezmény hiányában a brit marhahús-, sertéshús-, a baromfi- és a tejágazat az EU-ból származó termékek utáni behozatali vámok megnövekedett tarifái nyújtotta védelmet élvezhetik odahaza. Viszont a vámtarifák védelme miatt akár 17 százalékkal is drágulhatnak a fentebb említett termékek a szigetországban, ami már nem is tűnik olyan kedvezőnek.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés