Az újszászi rendőrök valami szokatlant észleltek az úton: egy tejet szállító kamion tartályát és egy tehergépkocsi rakterét egy szivattyú kötötte össze. Azonnal intézkedtek, így érték tetten a gyanúsítottakat. A megalapozott gyanú szerint egy nyers tejet szállító járműszerelvény közlekedett 2021. október 6-án 16 óra körül a 32-es számú úton Szolnok és Újszász között. A sofőr az 59-es kilométerszelvényben félreállt és női ismerősével a tehergépkocsi vontatmányából egy motoros szivattyú segítségével 1000 liter nyers tejet fejtettek át egy másik tehergépkocsi rakterében található tartályba. 

A Rendőrség honlapja számolt be róla, hogy mivel a nyers tej hiánya feltűnő lett volna, ezért a páros úgy gondolta, hogy a tejet vízzel pótolják. Ezt azonban már nem tudták kivitelezni, ugyanis ebben a cselekményükben tetten érték őket a rendőrök, akik előállították a párost a Szolnoki Rendőrkapitányságra.

Így lopták a tejet a tolvajok: tehergépkocsiból, szivattyúval segítették át az árut a tejet szállító kamion tartályából - Fotó: Police.hu

Beismerték a bűncselekményt a gyanúsítottak

A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 22 éves férfit és 32 éves nőt gyanúsítottként kihallgatták, mindketten beismerő vallomást tettek. A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ügyben.

Ezzel a szivattyúval juttatták volna vissza a lopott tej helyére a vizet - Fotó: Police.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás