Csaknem 1,8 milliárd forintból új szarvasmarha telepet nyitott a fábiánsebestyéni Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt.; az új telepen 720 tejelő marhát tartanak majd - mondta el a pénteki átadó ünnepség kapcsán a cég vezérigazgatója az MTI-nek.

Farkas Sándor kifejtette: a beruházás összköltsége megközelíti az 1,8 milliárd forintot, melyből 800 millió forint uniós támogatás. Ebből egy, a 21. századi elvárásoknak megfelelő, az országban egyedülállóan korszerű telepet építettek fel. Ilyen méretű és nagyságú automatizált telep Magyarországon nincs - tette hozzá. A cég eddig is foglalkozott tejelő marhákkal, de nem régi telepét korszerűsítette, hanem teljesen újat hozott létre. Az új telepen a fejőrobotokkal felszerelt két istálló mellett építettek egy silóteret, tömeg takarmány tárolót, trágya tárolókat, tejházat, úthálózatot. A fejőrobotos technológiáról elmondta: ebben a rendszerben a tehenek saját maguk mennek be a robotba „megfejetni” magukat, melyre két-három hónap alatt megtanították őket. A robot beazonosítja őket, tisztítja, fertőtleníti a tőgybimbókat, felteszi a fejőkelyheket, analizálja a tej minőségét. Ha a minősége jó, akkor a gyűjtőtartályba kerül a tej, ha gondot érzékel, olyan tartályba, ami nem árutej. Emellett, mikor bemegy az állat a fejőrobotba, felismeri a számítógép és a teljesítményének megfelelően adja neki az abrakot. „Ez egy teljesen állatbarát technológia, itt az állatok saját maguk keresik fel a fejő részleget, nem hajtják őket, a teljesítményüket folyamatosan figyelik, és ennek megfelelően kezeli őket a rendszer” - hangsúlyozta a vezető.

Minél korszerűbb egy szarvasmarhatartó telep, annál nagyobb tejhozamot lehet elérni
 

A két istállóban 720 tehenet tudnak elhelyezni, ahol az itatórendszer, a légtechnika, a szellőzés is automatizált, külön pihenő boxok vannak az állatoknak. GPS-rendszer figyeli, hogy melyik állat, hol tartózkodik, és ezt képernyőn is követni tudják. Eddig 330-340 fejőstehenük volt, amit 720-ra bővítenek jövő májusra, amikor a tervek szerint már teljes kapacitással működik majd a telep. Eddig éves viszonylatban 3,7-3,8 millió kilogramm tejet biztosítottak a magyar piacra, amit most közel 8 millióra növelnének. A minőségi javulás - magasabb zsír és fehérje tartalom - mellett, 10 százalékos tejhozam növekedésre is számítanak. A telepen eddig 15-16 ember dolgozott, most 10-zel többnek tudnak munkát biztosítani.

A cég árbevételének a jövőben 50 százalékát biztosítja majd a telep, amitől 700 milliós éves árbevételre számítanak, amikor teljes kapacitáson működik. A Kinizsi 2000 éves árbevétele eddig mintegy 2 milliárd forint volt, melyből a tej részleg 330-340 millió forintot hozott. A fábiánsebestyéni Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt. 1999-ben részleges átalakulással jött létre a fábiánsebestyéni Kinizsi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetből, amely 1956 óta működött. A részvénytársaság a 2400 fős Fábiánsebestyén község legnagyobb létszámú munkaerőt foglalkoztató munkahelye. Főtevékenységi köre a mezőgazdaság, ebből a legnagyobb ágazat a növénytermesztés, ezt követi az állattenyésztés, de egy vágópontot is működtetnek. Termékeiket belföldön értékesítik.

Forrás: MTI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás