Ha a jelenleginél lényegesen több bokorlakó énekesmadár - mint például a barátposzáta, a kis poszáta, a fülemüle vagy a vörösbegy élne az országban, akkor csökkenthető lenne a vegyszerek szerepe és biológiai úton lehetne védekezni a poloskák ellen.

Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője beszélt erről a lehetőségről az M1 aktuális csatornán. Ehhez - szerinte - a nagyvárosokban meg kellene változtatni a zöldterületkel kapcsolatos hozzáállást - írta meg a kiskertblogger.hu. Sajnálatos módon a nagy parkjainkban hiányoznak a madarak fészkeléséhez megfelelő bokrok, hiszen amik vannak, azok felfelé terebélyesednek, így erre nem alkalmasak. A "madárbarát" bokrok ellenben az alapjuknál a legszélesebbek, mint például a kökény.

A szarkák nemcsak a lárvát, hanem a kifejlett poloskát is képesek megenni (Fotó: Pixabay, jinhokim)

Ez azért is fontos lenne - emelte ki Orbán Zoltán -, mert a lakott területen élő, fészkelő énekesmadarak táplálékának részét képezi a poloskalárva.
Ha egészséges, fajgazdag lenne a környezet, akkor mind az ázsiai márványospoloska-, mind az afrikai vándorpoloska inváziót kordában tudnák tartani a madarak. Például a szarkák nemcsak a lárvát, hanem a kifejlett poloskát is képesek megenni.

Bár több olyan rovarölő szer is van, amelyek képesek irtani a kártevőt, problémát okoz, hogy azok a termések érésekor jelennek meg, ilyenkor pedig már korlátozottak a vegyszerek használatának lehetőségei. A fürkészdarazsak közül bizonyos tojásfürkészek felhasználhatónak tűnnek a klasszikus biológiai védekezésben, így nem feltétlenül kell növényvédő szer használatához folyamodni.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás