Idén az előző évinél 1,3 százalékkal nagyobb területen 5 százalékkal kevesebb, összesen 6,9 millió tonna kalászos gabona termett. A változékony időjárás kedvezőtlenül befolyásolta az idei termésátlagokat, ezért a zabot leszámítva mindegyik kalászos gabona hozama elmaradt a 2017. évi értékektől. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara cikke szerint a legjelentősebb kalászos gabona a búza, amely 2018-ban az összes gabonatermés 76 százalékát – 2017-ben 73 százalékát – adta. Idén a 6,5 százalékkal nagyobb területről ugyanannyi termést (5246 ezer tonna) takarítottak be, mint tavaly. A termésátlag (5100 kg/ha) 6,1 százalékkal volt kevesebb, de az előző 5 év (2013–2017) átlagát valamivel meghaladta.
A legtöbb kalászos termésmennyisége csökkent
Rozst nagyjából 26 ezer hektárról takarítottak be, ez némileg alacsonyabb a tavalyi terület nagyságánál. A 2017. évihez viszonyítva a termésmennyiség 3,4 százalékkal lett kevesebb, a termésátlag lényegében azonos volt. Zabból 2018-ban az egy évvel korábbinál 39 százalékkal kisebb területről közel 38 százalékkal kevesebb termést takarítottak be, a hektáronkénti termésátlag 2,6 százalékkal lett magasabb.
Így szerepelt az árpa és a tritikálé
Az árpa betakarított területe 8,8, termésmennyisége 19 százalékkal maradt el a 2017. évi adatoktól, amely 12 százalékkal kisebb hektáronkénti termésátlagot (4670 kg/ha) eredményezett. Ez az előző 5 év átlagánál 1,4 százalékkal volt kisebb. A tritikálé betakarított területe 2016 óta csökken. 2018-ban az előző évinél 6,8 százalékkal kisebb területről 12 százalékkal kevesebb termést arattak le, a hektáronkénti termésátlag 5,2 százalékkal csökkent. Múltidézés 2014-ből Ha pedig kíváncsi, milyen volt Az árpa és a rozs helyzete 4 évvel ezelőtt, olvassa el korábbi anyagunkat. Ebben megtalálja az akkori árakat és termésátlagokat is. Az Európai Unióban a takarmányárpát átlagosan 205,5 USD/tonna áron lehetett beszerezni 2014 júliusában. Eközben Ukrajnában kicsivel magasabban, 210 USD/tonna körül mozgott az árpa ára. A világ árutőzsdéin vegyes volt az árpa helyzete: az első számú árutőzsdéken (Chicago, Euronext) nem is jegyezték a takarmányárpát, de Párizsban (Matif) is csökkent a sörárpa legközelebbi lejáratára vonatkozó jegyzése.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás