Hogyan vásárol a magyarok nagy része? Szereti megfogni a terméket – legyen az gyümölcs vagy zöldség - , így ellenőrizni annak érettségét, fogyaszthatóságát. Ehhez képest egyre több, előre csomagolt terméket lehet megtalálni az ömlesztett termékek mellett. Ennek oka nem a minőségben keresendő.

A vásárlóközönség két táborra szakad. Vannak, akik az ömlesztett termékekből szeretnek válogatni, így nagyobb szabadságot éreznek. Nem érzik azt, hogy rájuk erőszakolnak bizonyos dolgokat és vannak, akik az előre csomagolt zöldséget és gyümölcsöt keresik.

Az előre csomagolt (előkészített) termékek elsősorban azért kerülnek így a boltokba, mert ezzel ki lehet elégíteni a magas minőséget megkövetelő vevőigényeket. Az sem mellékes továbbá termelői szempontból, hogy az így előkészített árut jóval drágábban lehet eladni az áruházaknak.

Sokak szeretnek a lédig termékek között válogatni (Fotó: depotrip.hu)
 

Mára átlagosan a zöldségek és gyümölcsök 40 százaléka kerül a boltok polcaira csomagolt állapotban. Ez az arány persze növényfajtól, fajtától függően változik. Szakértők szerint az ilyen termékeket egyszerűbb is értékesíteni, mint az ömlesztett terméket – még ha drágább, akkor is.

De nem csak a külső megjelenésben van szerepe az előre csomagolásnak. Az eltarthatóságot is befolyásolják, valamint növelik az élelmiszerbiztonságot is. További előnye, hogy könnyebb így olyan információkat ráírni a termékre, amely megkönnyíti a nyomonkövethetőséget.

Néhány évtized múlva az is előfordulhat, hogy már csak ilyen előre csomagolt zöldséget és gyümölcsöt lehet majd kapni a boltokban. A lédig (ömlesztett) termékek pedig előfordulhat, hogy a bevásárlóközpontokból teljesen kiszorulnak a fogyasztói piacokra.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás