Az őszi vetéseket normál esetben is megviseli valamennyire a tél, ez azonban idén hatványozottan érvényes. Már a kezdeti fejlődéshez sem voltak mindenhol megfelelőek a körülmények, a hótakaró nélküli szokatlanul extrém hideg pedig megadta a kegyelemdöfést az őszi kalászosoknak és a repcének is. A növények most éhesek, a Csöpp Mix Cink-amin komplex azonban képes megadni azt a növényeknek, amire most szükségük van.

A 2016. decemberi adatok alapján, Magyarországon az őszi káposzta repce vetésterülete meghaladja a 281 ezer hektárt, míg őszi kalászost 1 323 821 hektáron vetettek. Lokálisan változó időjárási körülményekkel kellett szembenézniük az őszi vetéseknek, de általánosan elmondható, hogy a kedvezőtlen környezeti feltételek miatt, már a kezdeti fejlődésük is gyenge volt.

Fejletlenségüket csak fokozta a november második felétől kezdődő csapadékban szegény, majd januártól a kemény fagyos időszak. Sok helyütt az állományok hótakaró nélkül maradtak a száraz hidegben, mely állapotot még az orkán erejű szél is súlyosbította. Az hogy mennyire tolerálták a kultúrnövények a hideget, majd a tavaszi indulásnál kiderül. Egy biztos, szemmel láthatóan „éheznek”, megviselte őket a viszontagságos időjárás. Amint a talajállapot lehetővé teszi, gondoskodni kell a tápanyag utánpótlásukról! A makro, mezo- és mikro elemek közül a kezdeti fejlődéshez elengedhetetlen foszfor és cink pótlása kulcsfontosságú lehet az első tavaszi kezelések során.

Erre nyújt kiváló megoldást a Csöpp Mix Cink-amin komplex! magas cinktartalmú műtrágyaoldat, mely minden növény számára biztosítja az erőteljes gyökérrendszer kialakulásának lehetőségét. A cink-amin komplex formulája biztosítja a hatóanyagok gyors felvételét és magas hasznosulását.

Szemmel látható a különbség a Csöpp Mix FoCi szerrel kezelt és a kezeletlen növény között
 

Erőteljes, jól fejlett gyökérzetnek köszönhetően a talajban lévő tápanyagok felvétele is hatékonyabb, azáltal, hogy a Csöpp Mix Cink-amin komplex növeli a gyökértömeget, és serkenti a gyökérnövekedést, javítja a termésminőséget és a növények stressz tűrő képességét is.

Mindemellett magas foszfor- és cinktartalmának köszönhetően a Csöpp Mix FoCi is kitűnő választás az őszi vetésű kalászosok és a repce kora tavaszi állománykezelésére, mert a hideg talaj által korlátozott foszforfelvétel, felborítja a növények energiaháztartását. A Csöpp Mix FoCi hatására javul a növények tápanyag- és vízfelvétele, továbbá ellenállóbbak lesznek a betegségekkel és a környezeti stresszekkel szemben.

Termékeinket keresse országszerte kereskedői partnereinknél!

Elérhetőségek:

Jeli 2000 Kft. 6078 Jakabszállás II. ker. 18/c Tel/ fax: 76/382-184 info@jeli2000.hu

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás