Fontos határidő közeleg, ugyanis szeptember 15-ig lehet befizetni a gazdáknak az agrár kárenyhítési hozzájárulást. Nem érdemes lekésni a megszabott dátumot, aki ugyanis nem fizeti be időben az összeget, nem részesülhet kárenyhítésben. 

Az idén jelentős volt a tavaszi fagykár, illetve a jégkár, épp ezért sokan szeretnének kárenyhítési támogatást. A rendszerhez való csatlakozás jelentős védelmet jelent a szélsőséges időjárással szemben, épp ezért már több mint 70 ezer termelő tagja az agrár kárenyhítési rendszernek.

A rendszer a teljes kár értékének 40 százalékát téríti, és mezőgazdasági díjbiztosítással is rendelkezők jogosultak a visszatérítendő kár duplázására, így a bekövetkezett kár 80 százalékát is megkaphatja.

Igen népszerű az agrár kárenyhítési rendszer, már több, mint 70 ezer tagja van a csoportnak
 

Első sorban azt kell kiemelni, hogy a szeptember 15-i határidő nem az összeg feladásának a végső dátuma, hanem eddig kell az MVH számlájára beérkeznie az összegnek. Ennek értelmében nem érdemes tovább várni a befizetéssel, feltéve, ha részesülni kívánnak a kárenyhítő juttatásból.

Kárenyhítést egyébként csak akkor kaphat a gazda, ha a káreseményt annak bekövetkeztétől számított 15 napon belül bejelenti, szeptember 15-ig befizeti a kárenyhítési hozzájárulást és a kárenyhítő juttatás iránti kérelme november 30-ig benyújtásra kerül.

Forrás: MTI és Magro.hu

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás