Hirdetés
Decemberben indul a II. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozat
A tavalyi sikerre való tekintettel, a Magro.hu mezőgazdasági piactér idén decemberben és jövő januárban újra megrendezi a II. Kukorica és Búza Konferenciasorozatát. A cél változatlanul az, hogy megismertessük a termesztőket a két legfontosabb gabonanövényünk technológia újdonságaival a talajelőkészítéstől, a tápanyag-utánpótláson és növényvédelmen keresztül, a betárolásig és értékesítésig.
Az eseményre azokat a fiatal gazdákat és kezdő termelőket várjuk, akik keresik a legjobb megoldásokat, többet és hatékonyabban akarnak termeszteni, mint az elődeik. Valamint azokat a nagy tapasztalatokkal rendelkező, rutinos „rókákat” is, akik talán pont ezért a megszokásaik rabjai, de nem mondtak le arról, hogy egyszer utolérjék termelékenységben a nyugatot.
Jól ismert hazai szakemberek, piacvezető vállalatok és kisebb cégek egyaránt bemutatják megoldásaikat- december 14., csütörtök, Kaposvári Egyetem, Agrár-és Környezettudományi Kar
- január 18., csütörtök, Debreceni Egyetem, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar
Jól ismert hazai piacvezető vállalatok és kisebb cégek egyaránt bemutatják megoldásaikat egy-egy sokakat érintő problémára. Az egyetemi helyszínek garanciát jelentenek az információk szakmaiságára, és hogy minőségi előadások megtartására kerül majd sor.
Hirdetés
| 8:15-9:20 | Regisztráció |
| 9:20-9:40 | Az eseményt megnyitja: Bóné Tímea – főszervező, alapító, Magro.hu mezőgazdasági piactér, Prof. Dr. Tossenberger János – házigazda, a Kaposvári Egyetem mb. kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettese, az Agrár-és Környezettudományi Kar dékánja, és a Nitrogénművek Zrt. egyik vezető szaktanácsadója - az esemény főtámogatója |
| 9:40-10:00 | Mi történik akkor, ha a hőség és a szárazság szinte minden szezonban előfordul? – Pintér János (termékmenedzser, KWS Magyarország Kft.) |
| 10:00-10:20 | A növénytermesztés eredményességének növelése a genetika és az informatika segítségével – Mórocz Péter (termékfejlesztési vezető, Limagrain CE SE Magyarországi Fióktelepe) |
| 10:20-10:40 | A Genezis technológia finomhangolása – Karika András (vezető szaktanácsadó Nitrogénművek Zrt.) |
| 10:40-11:00 | Organikus készítmények jelentősége a kukorica tápanyag-utánpótlásában – Rapi Attila (szaktanácsadó, Gramen Kft.) |
| 11:00-11:20 | Élő algás lombtrágya használatának tapasztalatai búza- és kukoricatermesztés során – Szabó Bence (ügyvezető, Organic World Kft.) |
| 11:20-11:40 | Kávészünet |
| 11:40-12:00 | Műholdfelvételen alapuló állományfelmérés és precíziós nitrogén-kijuttatás – Somogyi Bálint (agrárszakértő, Axereal Hungary Kft.) |
| 12:00-12:20 | A kukorica kártevő-spektrumának és az ellenük irányuló védekezés-technológiáknak a változása napjainkban – Dr. habil. Keszthelyi Sándor PhD (egyetemi docens, Kaposvári Egyetem) |
| 12:20-12:40 | Egyedi problémákra egyedi megoldások a Belchimtől – Németh Tamás (szakmai vezető, Belchim Crop Protection Hungary Kft.) |
| 12:40-13:00 | Gabonaértékesítések optimális időzítése, azaz hogyan győzzük le a piacot – Németh István (ügyvezető, Magro.hu mezőgazdasági piactér) |
| 13:00-13:30 | Ebédszünet és kapcsolatépítés |
| 13:30-13:50 | Hogyan válik pénzügyi haszonná az információ? – Hollósi Dávid (Takarék Agrár Igazgató, Takarék Csoport) |
| 13:50-14:10 | Miért válasszunk acél könnyűszerkezetet a biztonságos terménytároláshoz? –Kotormán István (műszaki és fejlesztési vezető, Swedsteel-Metecno Kft.) |
| 14:10-14:30 | A szántóföldi kultivátorokra alapozott talajművelés lehetőségei és korlátai – Dr. Kalmár Tibor (ügyvezető, Vaderstad Kft.) |
| 14:30-14:50 | A csúcstechnika szerepe és alkalmazásának előnyei a szántóföldi növénytermesztésben – Dr. Mesterházi Péter Ákos (precíziós gazdálkodási csoportvezető, Axiál Kft.) |
| 14:50-15:10 | Kávészünet |
| 15:10-15:30 | Riela- anyagmozgatás, szárítás és tisztítás egy kézből – Nagy Miklós (ügyvezető, Szegána Kft.) |
| 15:30-15:50 | Az öntözés, mint fejlesztési irány, agronómiai, gazdasági és üzemeltetési kérdések áttekintése – Váradi Balázs (öntözési üzletágvezető, Magtár Kft.) |
| 15:50-16:10 | 3D talajnedvesség monitoring rendszer fejlesztése a víztakarékos agrotechnika és a termésbiztonság fokozása érdekében – Tóth Zoltán (ügyvezető igazgató, Elcom Kft.) |
| 16:10-16:30 | Magro.hu Nyereménysorsolás, nyeremények átadása, fotózkodás |
| 16:30- | Kötetlen beszélgetés az előadókkal és a gazdákkal |
Aki részt vesz, az nagyobb eséllyel fogja utolérni hatékonyságban a világ élvonalát. Várjuk szeretettel a rendezvényre!
További információ és jelentkezés: https://www.magro.hu/konferencia
Ha kérdése lenne, írjon emailt az rendezveny@magro.hu-ra vagy hívjon bennünket a 06-20-529-0690-es telefonszámon. Főszervező: a Magro.hu mezőgazdasági piactér![]() |
![]() |
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját
2024.06.14.A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatMagro.hu Piactér
Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!
Megnézem a hirdetéseketHirdetés
Hirdetés
Hirdetés