A bagolylepkék hosszú évek óta pusztítanak a világ szinte minden táján, most azonban Afrikában egy ott nem honos fajta okoz bonyodalmat. Etiópia után már Ghána is komoly veszélyben van, oda lehet a termés egy meghatározó része a betolakodó miatt.

A bagolylepke (spodoptera) ismert kártevő Afrikában. Az ott élő fajtákat képesek is kezelni a gazdálkodók. Most azonban Afrika több részén is megjelent a Spodoptera frugiperda alfaj, amely gyakorlatilag mindent felfal, ami elé kerül.

Ez az alfaj jellemzően Észak- és Dél-Amerikában honos és valóságos Istencsapásaként tekintenek rá az ott termelő farmerek. Csak Brazíliában évente 600 millió dollárnyi kárt okoz és most már Afrikában is hódít.

A fotón egy bagolylepke lárvája látható
 

Először Nigériában azonosították be 2016-ban, azóta azonban több nyugat- és közép-afrikai országba is eljutott. Decemberig Zambiában, Zimbabwéban és Malawiban észlelték, majd letarolta Dél-Afrika kukoricásait. Sőt, idén májusban már Ghánában is rendkívüli állapotot rendeltek el, ugyanis hirtelen és nagy számban jelentek meg és kezdtek pusztítani a mohó kártevők.

Abban viszont csak reménykedhetünk, hogy Európába, valamint Magyarországra nem fog eljutni ez a bagolylepke fajta. Ellenkező esetben mi is kezdhetjük törni a fejünket, hogyan lehet védekezni a falánk lárvái ellen.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás