Egy internetkapcsolat nélkül is működő növényvédőszer jegyzék és információs adatbázis segíti a növénytermesztők munkáját. A telefonos applikációban a termékek 24 tulajdonságára lehet szűrni, és benne az engedélyokiratok mellett a kiemelt gyártói ajánlatok is megtalálhatóak. A programban kezelt adatbázis nagy, de ennek ellenére egyszerűen használható, a felhasználók számára jól látható a lényegi információ.

A hasznos programról a FruitVeB írt. Ebben kiemelték, hogy az Agromedium alkalmazás letöltésével a gazdák egy keresőfelülettel rendelkező növényvédő szer jegyzéket és információs adatbázist érhetnek el.

A digitális növényvédőszer-jegyzék sokat segít a termelőknek az állományok megóvásában

Az Agromedium egy mezőgazdasági termelők és növényvédelmi szaktanácsadók számára készített, telefonra ­letölthető növényvédőszer-jegyzék és információs adatbázis, amit Muntyán Krisztián, Békés megyei növényorvos, növényvédelmi szaktanácsadó fejlesztett ki. A program keresőrendszerében a növényvédő szerek két tucat tulajdonságára lehet szűrni, akár kombinálva, összetett módon is. Az első, amelyben feldolgozásra került a készítmények fenológiai állapot szerinti kijuttatása, a kezelések maximális száma és a kezelések között eltelt minimális idő is. A terméktulajdonságok mellett az engedélyokiratok és a módosításaik is megtalálhatóak.

A permetezésnél is hasznos a digitális növényvédőszer-jegyzék a gazdáknak - képünk illusztráció

Egész nap könnyen elérhető helyen a digitális növényvédőszer-jegyzék

A telefonunk a nap nagy részében nálunk van, a könyveket azonban nem visszük magunkkal mindenhova – mondta a fiatal növényorvos a Beol.hu portálnak. Az alapötlet innen indult. Ha pedig már így van, miért ne lehetne egy egyszerűen használható információs adatbázis is egyben. Az Agromedium azért készült, hogy a legjobb döntés meghozása érdekében a legtöbb információt biztosítsa a gazdálkodók és szaktanácsadók számára. Úgy gondolom, hogy egy valóban hasznos, mezőgazdasági döntéstámogató szoftvert sikerült készíteni. Az adatbázis folyamatos felügyelettel rendelkezik, ezért a változásokat rövid időn belül frissítik - írták.

Az alkalmazás Android rendszerrel működő telefonokra ide kattintva tölthető le, iOS eszközökre pedig itt érhető el.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás