Minimálisan ugyan, de összességében drágultak a gyümölcsök a vidéki nagybani piacokon. A nem jelölt körte például 58 százalékkal drágult Szegeden, míg az akácméz Debrecenben 40 százalékkal lett olcsóbb.

Alma ára: Kecskeméten az Idared 120, Miskolcon 140, Szegeden 170 forintba került. A Jonagoldért ára Szegeden 160 forint volt, Miskolcon 175 forintot kértek a kereskedők. A Jonagored 150-180, a Jonathan 90-150, a Starking 140-200, a Golden 170-180 forintért lehetett a vásárlóké.

Körte ára: az Alexander körtét Miskolcon 280, Szegeden 320 forintért kínálták, a Vilmos körte 280-340, míg a nem jelölt körte 260-380 forintért kerülhetett a vásárlók kosarába.

Birsalma ára: Szegeden a birsalma 39 százalékkal drágult, így 320 forintos áron volt kapható.

Szamóca (eper) ára: Szegeden 3 százalékkal lett olcsóbb a szamóca, 1700 forintba került.

Jelentősen csökkent a dió ára vidéken

Dió ára: több helyen is nagyot csökkent a tisztított dió ára! Debrecenben 28 százalékos árcsökkenés után 1800, Kecskeméten 14 százalékos áresés után szintén 1800, Miskolcon stagnálást követően 1900, míg Szegeden 25 százalékos árzuhanást követően 1800 forintért adták a termék kilóját.

Mandula ára, mogyoró ára, gesztenye ára: a tisztított mandulát 4000 forintért adták Debrecenben, a tisztított mogyoró és a gesztenye pedig 1000 forintba kerültek Debrecenben.

Csemegeszőlő ára: a Chasselas szőlő Kecskeméten 260, Szegeden 240 forintért lehetett a vásárlóké.

Mák ára: Debrecenben és Kecskeméten 800 forintért mérték a mák kilóját, Miskolcon pedig 1000 forintba került a termék kilója.

Méz ára: az akácmézért 1500-2600 forintot kellett fizetni, míg a vegyes méz Kecskeméten 1600 forintba került.

Tojás ára: a sárgított tojás darabja 28-39 forintos áron volt megvásárolható.

Forrás: AKI

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás