A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a 2023-as évben is folytatta a drónos növényvédelmi tevékenységet reklámozó magánszemélyek és vállalkozások támogató jellegű, helyszíni ellenőrzését. A kilenc ellenőrzésből három esetben az érintettek nem, vagy csak részben elégítették ki a tárgyi- és személyi követelményeket, továbbá bizonyított jogsértést követtek el egy vagy több alkalommal. Így például csemegekukorica rovarölő kezelését, repce és napraforgó deszikkálását, valamint további jogsértő mezőgazdasági repüléseket végeztek jelentős méretű területen.

A hatósági szemlék során kiemelt szempont volt az ügyfelek minden részletre kiterjedő tájékoztatása. A nyári-őszi időszakban 9 olyan vállalkozást és magánszemélyt ellenőriztek a Nébih szakemberei – részben közérdekű bejelentés alapján –, akik drónos növényvédelemre vonatkozó felhívást jelentettek meg elektronikus felületeiken. A hirdetések alapján vélelmezhető volt, hogy drónnal (is) végzik árutermelési és szolgáltatási célú növényvédelmi tevékenységüket - írta a Nébih.

A Nébih a 2023-as évben is folytatta a drónos növényvédelmi tevékenységet reklámozó magánszemélyek és vállalkozások támogató jellegű, helyszíni ellenőrzését - Fotó: Magro.hu, CSZS, Fejér vármegye, illusztráció

Javult a helyzet, de büntetni is kellett

A vizsgálatok eredményei vegyes képet mutattak, ezzel együtt a szakemberek a 2022-es évhez képest fejlődést tapasztaltak. Bizakodásra adhat okot, hogy a 2023-ban ellenőrzött ügyfelek többsége teljesítette a jogszerű drónos növényvédelemhez kapcsolódó tárgyi- és személyi feltételeket. 

A Légiközlekedési Hatóság követelményeinek megfelelő pilóta nélküli légijármű-rendszert (UAS: unmanned aircraft system) igazoltak, érvényes engedéllyel forgalmazott permetező drónnal rendelkeznek, valamint megfelelnek a vonatkozó személyi feltételeknek is. Azaz van pilóta nélküli légijármű irányítói igazolványuk, növényvédelmi drónpilóta képesítő bizonyítványuk, és a hatósági növényvédelmi drónpilóta nyilvántartásban szerepelnek. Emellett viszonylag jól ismerik a tevékenységükhöz kapcsolódó szabályozási környezetet.

Ők jártak tilosban

Három esetben azonban az érintettek nem, vagy csak részben elégítették ki a tárgyi- és személyi követelményeket, ezenfelül bizonyított jogsértést követtek el egy vagy több alkalommal. Így például csemegekukorica rovarölő kezelését, repce és napraforgó deszikkálását, valamint további jogsértő mezőgazdasági repüléseket végeztek jelentős méretű területen. A feltárt jogsértések súlyosságától függően két esetben több százezres, egy esetben milliós nagyságrendű növényvédelmi bírságot szabtak ki a felügyelők.

 Ezenkívül a kapcsolódó eljárási költséget is meg kell fizetniük az érintetteknek, és a hatóság megtiltotta számukra a jogsértő tevékenység végzését és reklámozását.

A Nébih a témával kapcsolatban felhívta a mezőgazdasági termelők és szolgáltatók figyelmét a vonatkozó szabályok maradéktalan betartására. Az illetékes hatóságok a 2024-es mezőgazdasági szezonban is folytatják az ellenőrzéseket - ígérték.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás