A pilóta nélküli légijárművek alkalmazása a mezőgazdaságban robbanásszerűen terjedt el. Ez annak ellenére történt meg, hogy korábban még nem voltak meg hozzá az alkalmazást szabályozó előírások. Augusztusban azonban megjelent az első pilóta nélküli légijárműről – permetező drónról – kijuttatható növényvédő szer engedélye. A magyarországi drónos növényvédelem helyzetéről és lehetőségeiről Jordán László növényorvos, szakértő mondott fontos részleteket.

Ez év augusztus 11-én kelt az a határozat, amelyben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növényvédelmi és Borászati Igazgatósága engedélyezte a Mospilan 20 SG készítmény drónról történő kijuttatását - mondta Jordán László növényorvos, a Légtér.hu szakértője. A Teol anyagát szemléztük.

A magyarországi drónos növényvédelem helyzetéről és lehetőségeiről Jordán László növényorvos, szakértő mondott fontos részleteket

Egyelőre korlátozott az engedélyezett szer használata

Az engedély nem teljes körű, csak cseresznye, meggy és dió kultúrákra érvényes, és a Combi-protec nevezetű csalogató anyaggal történő együttes alkalmazásra érvényes - fogalmazott a szakember. Ezzel együtt is történelmi jelentőségű az esemény, mert most veheti kezdetét a legális drónos növényvédelmi tevékenység.

Ám mindez csak akkor értékes, ha a gazdálkodás során ezeket az adatokat feldolgozzák és figyelembe veszik, építenek rájuk. A másik lehetőség valamely anyag kijuttatása, a gyakorlatban ez növényvédő szereket és termésnövelő anyagokat jelent. Ez utóbbiak közül gyakorlatilag bármit ki lehet juttatni drónról, aminek szakmai megalapozottsága van, viszont a növényvédő szerek közül csak azokat, amely erre kifejezetten engedélyezik. Jelen esetben a Mospilan 20 SG készítmény az első – és eddig az egyetlen – ilyen növényvédő szer.

Képzések és feltételek

Ahhoz, hogy valaki ilyen drónnal való tevékenységet végezzen, komoly képzések sorát kell elvégezni, ezt követően pedig a pilóta nélküli légijármű vezetői igazolványra jogosító tanfolyamot is. Ezek a képzések légiközlekedési ismertekről szólnak, a sikeres vizsga birtokában lehet jelentkezni a szakmai, növényvédelmi drónpilóta képzésre. Ide még további bemeneti feltételeket is kell igazolni, ilyen például a növényvédelmi „zöld könyv”. 

A drónt az üzemben tartójával együtt regisztrálni kell a légügyi hatóságnál. A növényvédő szer kijuttatáshoz műveleti engedéllyel kell rendelkezni, illetve engedéllyel vagy bejelentéssel a növényvédelmi hatóság – a vármegyei kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Osztálya – felé. Ez utóbbi feladatot azonban már a növényvédelmi szakirányító végzi, akinek a felügyelete szintén jogszabályi előírás. Látható, hogy nem egyszerű megfelelni minden előírásnak - mondta Jordán László. 

Mielőtt valaki azt gondolná, hogy a drónos növényvédő szer kijuttatás drámai változást hoz, gyorsan le kell csillapítanom a kedélyeket. A sok hirdetéssel és híreszteléssel szemben ugyanis a permetező drónok munkaminősége nem éri el a földi permetezőgépektől megkövetelt szintet. Ez nem azt jelenti, hogy akkor növényvédelmi munkára nem is alkalmasak, hanem azt, hogy meg kell találni azt a helyzetet, amikor használatuk indokolt és hasznos - fogalmazott.

Ilyen helyzetek lehetnek eső után, felázott talajú táblák illetve meredek lejtők kezelésekor, vagy az olyan magasra nőtt növényállomány esetén, mint az idei évben a napraforgók, amelyekben már a legmagasabb földi – hidas – permetező gépek is jelentős kártétellel tudnának csak elmenni. De kifejezetten jól használhatók az erdészetekben, vagy a most engedélyezett technológiában, ahol a lombkorona felső részét szükséges kezelni.

 A szőlőben is jó hasznát lehet venni

A drónos növényvédelem az Európai Unióban is gyerekcipőben jár, Magyarország pedig úttörő szerepet vállalt. Nálunk jelent meg az első, a növényvédelmi drónok munkáját lehetővé tevő jogszabály, és most az első olyan növényvédő szer engedély, amely nem ideiglenes, hanem állandó. Egyre több a felkészült, nagy tapasztalattal rendelkező szakember. A fejlődés megállíthatatlan, és minden bizonnyal a permetező drónok is egyre jobbak, egyre „okosabbak” lesznek, van jövője ennek a területnek - közölte.

A szekszárdi borvidéken is fejlesztés alatt áll a drónnal való szőlőpermetezés, mely a traktorral nehezen megközelítő helyeken tenne nagy szolgálatot. A lap által kérdezett borászok elmondták, engedélyt még nem kaptak, fejlesztés alatt áll a technológia.

Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás