Jó előjelekkel kerül kereskedelmi forgalomba Olaszországban egy vadonatúj zöldségféle, a dinnye és az uborka hibridje. Alakja inkább az uborkára hasonlít, két fajtája közül az egyik csíkos héjú, mint a görögdinnye, a másik sárgászöld. Húsa roppanó, kissé fanyar aromájú.  A Meloncella di Lecce nevű újdonságot a San Rocco szövetkezetben termesztik 60 hektáron. A Leveranóban működő szövetkezetben az utóbbi évtizedben megduplázódott a különleges zöldség termesztésének nagysága, ami mára eléri a 4000 tonnát.

A Meloncella di Lecce a dinnye és az uborka keresztezésével jött létre, elsősorban Pugliában termesztik - írta az Origo. Főként Dél-Olaszországban forgalmazzák, és az értékesítését most próbálják kiterjeszteni az olasz határon túlra. A zöldség kedvelői a széleskörű gasztronómiai felhasználási lehetőségeiről számoltak be. Ezek szerint a dinnye és az uborka hibridje könnyen emészthető, magas rosttartalmú, viszont kevés benne a nátrium. A cukorbetegek is fogyaszthatják és a nátrium-, valamint kalóriaszegény diétákba is beilleszthető.

Ugyan a Meloncella di Lecce elsősorban nyári fogyasztású zöldségféle, a szövetkezetben szeretnék márciustól novemberig megnyújtani a termesztési idényét - fotó: Italiafruit

Meghosszabbítanák a nyári fogyasztású zöldség termesztési idejét

Sikerült ugyanis olyan termesztéstechnológiát kidolgozni, amivel a növény hideg- és rothadásérzékenységét tekintetbe véve biztonságosan meghosszabbítható a szedési időszak. A szövetkezet 4 éve áll kereskedelmi kapcsolatban a olasz Lidl vállalattal, és hisz abban, hogy a belföldi forgalom tovább növelhető. Sőt, a termelés felfutásával más európai országokba is el tudják juttatni a különleges zöldséget.


Megosztás

További híreink

Ez itt a galéria tesztje, az utolsó

2025.05.08.

Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.Ez a galéria teszt lead-je, megnézzük, tuti lesz.

Itt vannak a fiatal mezőgazdasági termelők elindulási és beruházási-, valamint a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatásának részletei

2024.12.20.

Megjelent a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása című pályázat tervezete. Mivel a kiírás nem végleges, így a feltételek változhatnak, de azért érdemes készülni, mert a főbb szempontok nem fognak változni. Íme, a részletek.

test

2024.08.26.

lead

OneSignal teszt

2024.08.26.

OneSignal teszt OneSignal teszt

teszt2

2024.08.26.

teszt

2024.08.26.

Partnerhírek
Partner

Legyen gyönyörű kertje: mutatjuk a legfontosabb nyár végi kerti munkák listáját

2024.06.14.

A nyár végi kerti munkák legfontosabbika a gyümölcsök, zöldségek betakarítása. Sok fogyasztásra kerül, a többit lefagyasztással vagy befőzéssel eltehetjük élre.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren

Magro.hu Piactér

Több mint 21.200 hirdetés 411 kategóriában!

Megnézem a hirdetéseket
Hirdetésfeladás